Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-12-31 / 51. szám
2 EEFORMATUSOK LAPJA hez járul az anyagi erő, a külső eszköz, a pénz, a vagyon. Az egyházat külsőleg is építeni kell, a lelki házak építéséhez az anyagiakat nem nélkülözhetjük. Anyagi téren nem történt semmi. A kon- vent össze fogja íratni, hogy mi a fedezetlen szüksége az egyháznak, s annak fedezésére államsegélyt fog kérni. Ennyi mindaz, a mit a zsinat e téren végzett. Arról, hogy az egyházfentartási terheket birtok- és kereset arányában osszuk fel magunk között, az erősebb segítse a gyengét — tudni nem akartunk. Nem látjuk, hogy az egyenlőtlen teherviselés miatt a tömeges áttérések napirenden vannak, nem látjuk, kogy az öt theol. akadémián 37 theologus ifjú iratkozott be az első évre s maholnap nem lesz pásztor, ki a nyáj mellett őrt álljon. Szomorú dolgok ezek nagyon t. olvasó, méltán teszik az év végét borongóvá és sötétté. Az ultramontánok kihasználják a helyzetet saját előnyükre. Egyfelől jajgatnak az elkeresztelési bírságok miatt, úgy tüntetik fel az alpapságot, mint akiket az állam üldöz méltatlanul. Az 5—10 forint birság fejében tele kiabálják az országot az állam1 üldözésével, az olcsó mártyrok lázitanak szabadon a törvényes rend ellen. Másfelől az anyakönyvi kivonatokat ki nem adják, az elkeresztelést rendre folytatják, sőt szemünk előtt űzik a lélekhalászatot s az egyedül üdvözítő egyház aklába csoportonként terelik be a protestáns híveket. A főpapság békét hirdet, de az állami rendelkezést dogmákba ütközőnek tartja s szervezi a konzervatív katholikus pártot a liberalizmus ellen. Politikai tényezőink, nevesebb államférfiaink hirdetik a liberálizmüst, de a kath. „dogmák“ előtt meghajolnak. Ezek a dogmák pedig Rómából származnak . . . Mindenütt csak elszomorító jelek. S mi tespe- dünk és várunk. Tárjuk a jobb jövendőt. Adja Isten, hogy ne hiába várjuk. Adja Isten, hogy az 1893-ik esztendő hozza meg számunkra a jobb jövőt! — Olaszország. A pápa a karácsonyi fogadás alkalmával a bíborosokhoz rövid beszédet intézett, melyben a többi közt ezeket mondá: Ha Európa helyzetét erkölcsi és vallásos szempontból tekintjük, azt látjuk > hogy vihar van keletkezőben, mely a romlás és a vész utolsó fenyegető jelét képezi. Az egyház harczban van a leghevesebb támadásokkal . . . Ki ennek az oka ? A harczi jelszó mindig csak Rómából indul ki, Róma az egyedüli oka hazánkban is a béke felzavarásának. Mint tudjuk, Samassa — az egri érsek — külön állást foglalt el a főpapi konferencziában úgy az egyházpolitikai kérdésekben, mint az autonómia és a kongrua tárgyában. Hogy mennyire nem egyezett meg püspöktársaival a fenforgó kérdésekben, mutatja az is, hogy a konferenczia két első napján tanácskozás közben hagyta ott a püspöki konferencziát, a harmadik napon pedig el se ment arra. Ezért aztán a „M. A.“ megdorgálja az érseket. Mélyen sajnálja a szenvedélytől megtévesztett érseket és kéri Istent, hogy „adja vissza lelkének a szenvedélytől megbontott egyensúlyát, mert az egyháznak nem tragikai hősökre, de apostolokra van szüksége.“ Samassa ezért nem lehetett prímás. De a menynyit vesztett az ultramonták előtt, annyit nyert a hazafiak előtt. * Tikár István orsz. képviselő református ember, — de e rovatba kell besoroznunk a képviselő urat, ki a képviselőházban többek közt ezeket mondá : „Meg vagyok győződve t. ház, hogy a függőben levő egyházpolitikai intézkedéseknek, a jelen időben helyesebb elintézése nem lehet, mint az elkeresztelési rendelet visszavonása mellett a katholikus autonómiának s a vallásalapok kérdésének megoldása, tisztázása. Evek hosszú sora óta hangoztatják kath. polgártársaink azon jogos óhajt, hogy adassék meg egyházuknak is a teljes önkormányzati jog, hangoztatják a nélkül, hogy kormányaink erre vonatkozólag még csak az első lépést' is megtették volna.“ Ugyan micsoda beszéd már ez? Hát a kormány tegye meg a lépéseket arra, hogy egy vallásfelekezetnek autonómiája legyen ? Hát az öntörvényhozás, önkormányzás mikor volt egyébnek kifolyása, mint az önfentartásnak ? Tikár ur úgy látszik, nincs tisztában az autonómia lényegével. Nem vehetjük tőle rósz néven, hiszen reversáhst adott magáról a kath. plébánosoknak s ő most csak a kürt szerepét játszsza, mely olyan hangot áj, a milyet bele fújnak. Lepsényi pater a budapesti Sip-utezában. szerkeszti a „Magyar Néplap“-ot. Lapja utóbbi számában irat magának „több magyar nő“ aláírással egy sip- utczai életképet, azaz hogy ő írja azt maga, mert hogy magyar nő írjon olyan sip-utczai stylusban, azt a szégyent nem engedjük a magyar nő nevén száradni. Hogy olvasóink saját szemeikkel meggyőződjenek, közöljük a czikk egyes részleteit. „A polgári házasság ellen tiltakozunk mi magyar nők, igen, az egész ország magyar női. Mi fön- séges lények vagyunk; nem állatok. Hogy mernek bennünket ily durván megsérteni, s azt a méltóságot és tiszteletet, a mit maga az Ur adott a világ teremtésekor, azt tőlünk eltagadni, elragadni? Nem, ezt nem engedjük! Mi hivatkozunk magára a Teremtőre. Mikor Ádámot teremtette, csak Évát alkotá és adá Adómnak segítő társul. Nem alkotott ő Ádámnak több Évát, értsék meg jól, csak egyet. Ekkor tette a há- zasságj szentségét felbonthatatlanná. Nem teremtett ő több Évát, hogy Ádámha megunván őt, tetszése szerint hol egyiket, hol másikat vegye nőül. Nem, csak egyet teremtett neki s ezzel tudt-ul adta, hogy az egy Évát jelölte ki feleségéül. Igen, ezzel Isten az egész emberiség számára felbonthatatlannak jelezte a házasságot. Sajnos, néhány törvényalkotó megfeledkezik Istentől nyert emberi méltóságáról, állatként akar válogatni a nőkben. De megálljának! Mi magyar nők nem vagyunk ám állatok! Mi nem feledkezünk meg emberi méltóságunkról! Mi nem fetrengünk a sárban, mi felemelt fővel nézünk le reájuk. A házasság szentségét, a melyen nyugszik méltóságunk, nem adjuk fel. . Nem, mi magyar nők ezt nem engedjük meg soha! Megvan még bennünk a régi erély, melynélfogva a szigetvári hős neje égő fáklyát dobott a lőporos toronyba, azt felrobbantván, a többi hős nőkkel együtt elveszett, de a törökök kéjencznői még sem lettek. Régen a magyar férfiak is ily erélyesek voltak. Dobozi Mihály, neje kérelmére szivébe döfte' a tőrt; elég erőt érzett erre, de arra nem, hogy szép neje kívüle másé legyen. Oh! mily könnyen oda dobják a polgári házasság által a mostani férfiak egymásnak a gyengéden szerető hü nőt. A magyarok pogány korukban se tették ezt; ős hazájukban is holtig tartott CATHOLICAE RÉS.
