Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-07-16 / 27. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA s az örömében megolvadt lélek, mikor minden odaadással betűzi ki a mi régi kivánalmainkat, hiszi, hogy azzal minket meg nyer, legyőz, de felejti a stoicus, nyugodalmas erő nélkül nem tudja ellátni, hogy ő ki van feszitve minden örvendező vágyaival, a dogmáinak, a más felekezetek léteiét tagadó kizáró, igy a jog tiszta fogalmával, tehát sem a demokratikus idővel, sem a felekezeteiben is polyglott álladalom igazság-látó törvényeivel meg nem férő, a gyakorlatban, sőt már a kimondásban mindeneket mindenek elleni harczra provokáló dogmáinak a keresztfájára. Nincsen okunk keresni a kegyét, az volna a bajunk felekezetestül, hogy grátiát nem keresünk, hanem látnok azoknak a nyomorúságát a kik abból élnek. De ki kell mondanunk, hogy üljön le jelleme elibe a költő, jelenitse meg tetteiben: mint akar, mint vágyik, az emberek szeretetében égő, méltóságából, gazdagságából mindig lefelé bocsátkozó, az igaz alázatosságra meghajtott leikével mint eped, igyekszik, hogy tegyen általános jót, a mit ő hazaszeretetének a lángolásával jelel mindenkor, a mikor megszólal, azután jelenitse meg tetteiben e jóra vágyó léleknek azt a magában nyöszörgő, visszafojtva jajjongó kinját, mikor mint azt a nemes vágyakozását ketté vágja a leikébe sütött dogma, hogy az a sok felekezet mind eretnek, az Isten, a vallás ellensége, az erkölcstan, az észjog, a logika felett való törvény, hogy azokat az erkölcstan, az ószjog, a logika minden törvénye ellenére, a hol éred, fogd, térisd egyedül idvezitő vallásodra; azután szabadítsa rá az események, az emberek tömegét, a mik az erkölcstan, az észjog, a logika egyszerű törvényeivel keresztül gázoljnak alkotásain, azután mellőzik s ott ül árvaságban, mint hajó a hegy tetején a méltóság, a gazdagság magaslatán, a mi neki idegen. Megalkothatja benne áz aesthetioai legszebb félve, hogy lovaink belefuladnak. Sokszor leszáltam a kocsiról és elelmélkedtem azon csodák felett, melyeket azon tavak feltártak előttünk. Úgy látszott, hogy az égboltozat összes pompája ezen tiszta és átlátszó vizekben szállott le. Úgy látszott, hogy a hold és csillagok odahagyták helyeiket, hogy ezen gyönyörű tavakban megfürödjenek. Úgy látszott, hogy az egek legszebb és legtisztább tárgyai azért jöttek le, hogy nagyobb bókét és tisztaságot keresve, ezen háboritlan vizekben rejtőzzenek el. Nehány nap múlva ismét erre utazván át, vágytam látni gyönyörű kis tavacskáimat. De távollétem alatt a roppant hőség következtében kiszáradt a viz s az ón kis tavacskáim végkép eltűntek. S mit találtam a tó helyén? A legrutabb alakú és a legpiszkosabb szinti megszámlálhatatlan hüllőt. Tündöklő csillagok, ábrándos holdvilág, nem gyönyörködtették többé szemeim. Nem maradt ott más, mint ezernyi béka és kigyó, melyek undorral és borzalommal töltöttek el. Protestánsok! Ha életutaitokon azon helyzetbe juttok, hogy csodálatra indítanak benneteket a pápa apáczáinak derült orczái és mosolygó ajkai: jussanak eszetekbe azon elragadó szép tavak, melyeket én II- lionis rétségein láttam és jussanak eszetekbe azonszám- lálhatatlan kigyók és békák, melyek ott hemzsegtek azon csalóka vizek fenekén! Ha a protestánsok az isteni igazság világítása mellett betekintenek azon föggönyök mögé, hova az humoristicummá váló tragicumot, hogy a Rajna vidék viruló szőlőkkel boritott hegyeinek tetejében ott hagyott de tövéig a virágzó fák, szőllőtőkék ezreivel szegett lassan porladó, vénülő várromok lesznek a méltó jelképei. Hanem ezt mimelni nálunk olyan állásba: erre itt nincsen se pénz, se idő, mert keleten az oláh, délen a rácz, nyugaton a német, északon a tót, azontúl a muszka. Éhez nagyon kevés hazafiság és nagyon kevés józan ész elég. Szombathely. R a d ó Kálmán, vasmegye főispánja, a dunántúli ág. evang. egyházkerület főfelügyelője julius 10 és következő napjain tartotta 10 éves fő- ispáni jubileumát. A tisztelt főispán urat roppant lekötelező szivessóggel üdvözölték számos oldalról. — Lajos bajor kir. herczeg plane magyar nyelven üd- vözöltette, a mi rendkívüli lelkesedésre ragadta a jubileumos közönséget. Részünkről is szives készséggel óhajtunk minden jót a derék főispán urnák s kívánjuk egyszersmind, hogy protestáns főfelügyelő lévén, legyen egy kissé protestánsabb. Mert azt olvastuk, hogy „TeDeumlaudamus“-át Hidassy r. kath. püspök ur fényes segédlettel intonálta. hogy kanonokok; prépostok és apátok szolgáltatták előkelő suite-jét; de azt, hogy jó K a r s a y Sándor tiszteletreméltó püspök atyánk fia s általán lutheránus testvéreink ott lettek volna környezetében, avagy hogy saját protestáns hite szerinti vallásos aktusban fejezte volna ki a 10 éves főispáni háláját a Mindenható iránt: nó ezt nem olvastuk, hírbe sem hallottuk. Ki emeli aztán fel a protestáns templomi kultuszt arra a niveaura, a hol annak állania kell, ha egy egyházkerületi főfelügyelő — főispán lévén — ignorálja azt, s előnyt ad a fölött, jubileumán a r. kath. szertartásos „Tedeum“- nak. Örülünk, hogy ilyesmit kálvinista főispán még nem cselekedett. apácza nagy gonddal rejti el lelki nyomorát, melyet akkor követtek el midőn látszat által oly könnyen ráengedték magukat szedetni. Es csak ekkor fogják megsiratni keservesen, hogy ezen újkori pogányságnak áldozatul dobták gyermekeik jövendő boldogságát! Azt mondhatja valaki, hogy „oly olcsó a zárdái nevelés! „Én azt felelem: „Ha kétszer olyan olcsó volna is a zárdái nevelés, mint a milyen, mégis kétszer annyiba kerül, mint a mennyit ér. Itt is alkalmazható azon régi közmondás: „Ölesó húsnak hig a leve.“ Az értelemfejlesztés az apácza-zárdákban teljesen semmi. A pápának és az apáczáknak czélja fogságra vetni és lerombolni az értelmet. Az erkölcsi nevelés sem vehető figyelembe; mert miféle erkölcsiséget tanulhat a leány azon apáczától, aki azt hiszi, hogy ő addig, a mig jónak látja, olyan hletet folytathat, a milyen tetszik, és hogy abból ő reá semmi rósz következmény nem hárulhat sem ezen, sem a más világon, minthogy ő Szűz Máriának szentelte magát? Olvassák el a protestánsok „Mária Dicsfényét“ („Glories of Mary“,) melyet szent Ligouri irt. Ez a könyv ott van minden apácza és minden pap kezében; ebből tanítanak Róma egyházának falain belől. Igen, olvassák el azon nő történetét, kit a Szent Szűz oly jól helyettesített, hogy távollótét férje észre sem vette és ekkor majd lesz fogalmuk arról, hogy mit tanulhatnak gyermekeik a zárdában. (Vége.)
