Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-11-19 / 45. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 mat a „Sárospataki Lapokéból. Bizonyára kedves emléke lesz e füzet a az osztálytársaknak, kik közelebb Sárospatakon találkoztak 25 év mnlva. A szatmári egyházmegyéből jelen voltak e találkozón Nyiry Gyula rápolti, Csépka Péter ricsei lelkésztársaink. — A „Koszorú“ 2-ik füzete is megjelent. Egy magyar szájízhez való elbeszélést tartalmaz „Ne kisérsd áz Istent“ czimmel Szabó Aladártól. A szerkesztők a leghelyesebb nyomokat választották, hogy magyar népükhöz jussanak. Semmi hitbuzgalmi pietiz- mus, semmi nagy szemöldökű hipókritizmus, hanem egy-egy életkép a nép népéletből, egy darab morál a nép erkölcséből teszi anyagát e müvecsének. Ez az egy elbeszélés többet lendít a magyar nép erkölcsén, mint ötven „Pálmaág“ a ködös Angliábál ide behozva. A szerkesztők karácsonyra Ígérik a 3-ik füzetet, melynek ára három nyomatott iv daczára csak 10 kr. lesz, diszkötésben pedig mint alkalmas karácsonyi ajándék 50 kr. A megrendelések Rózsa Kálmán és neje kiadó czéghez intézendök. A második füzet ára 4 kr. — Százpéldány bérmentve 3 frt. — Melegen ajánljuk. TANÜGY. — Magyarország közoktatási állapotáról megjelent 24-ik miniszteri jelentés. Egyelőre a következők közlésére szorítkozunk: — Van jelenleg Magyarországban 3.027,091 iskolaköteles gyermek, 16,870 iskola (7,637 katholikus,) 25, 33 tanitó (10,346 kath.,) kisdedovoda van csak 881. — A zsinat iskolaügyi bizottságának javaslatából közöljük a következő részt: C) Népiskolai hatóságok. 36. §. Az egyházközségek által fenntartott kisded- ovodák és népiskolák fölött álló hatóságok : első fokon a presbyterium s az általa választott iskolaszék; másod fokon az egyházmegye : harmadfokon az egyházkerület és legfelül az egyetemes konvent. 37. §. A presbyterium gondoskodik a szükséges kisdedovoda, gyermekmenházak, vagy elemi, avagy felső népiskola felállításáról és fenntartásáról, az iskolai épületek létesítéséről, szaporításáról vagy bővítéséről, a rendes és rendszeresített állomásokon levő segédtanítók választásáról s ezeknek fizetéséről, valamint a jelen törvényben reá ruházott teendőkről; az iskolákra vonatkozó törvényeknek s egyházi felsőbb rendeleteknek végrehajtásáról, valamint azok értelmében az iskolára felügyel és az iskolaszéket megalakítja és annak tagjait választja. 3*. §. Az iskolaszék az egyháztanács által 3 évre alakittatik meg; tagjainak száma az egyháztanács tagjainak számától és a helyi körülményektől függ, de 5-nél kevesebb, 1'0-nál több nem lehet. Tagja az iskolaszéknek ezen felül a tanitó is ; a hol pedig több tanitó van, bezárólag 5 tanítóig 1, — azonfelül még egy tanitó választandó a tanítói testület által ugyancsak 3 évre. Elnöke a lelkész, s a hol több lelkész van, az egyháztanács által arra megválasztott lelkész; jegyzőjét maga választja. — Az iskolaszék tagjai, személyüket érdeklő ügyekben sem tanácskozási, sem szavazati jogaikat nem gyakorolhatják. Kisebb egyházközségekben az iskolaszék teendőit maga az egyháztanács is végezheti. 39. §. Az iskólaszék hatáskörét az egyházkerületek, a törvény értelmében, szabályrendelettel áljapit- ják. meg. 40. §. Az egyházmegye, a népiskolai ügyeket 1. közgyűlése, 2. bírósága, 3. esperese, 4. tanügyi bizottsága által intézi. 41. §• Az egyházmegyei közgyűlés, a megválasztott rendes tanítókat hivatalukban megerősít, s intézkedik a tanitóválasztásoknál felmerülő kérdésekben; az esperesnek, egyházmegyei iskola-felügyelőknek s a tanügyi bizottságnak jelentését és javaslatait tárgyalja, és azok felett intézkedik; a hol szükséges, egyházmegyei határozatai intézkedik az iránt, hogy az egyes egyházközségek iskolaügyi kötelességeiket teljesítsék ; kebeléből tanügyi bizottságot és a szükséges számmal egyházmegyei iskolafelügyelőket választ: az iskolai törvények és egyházkerületi szabályrendeletek körén belől, a népiskolákra s óvodákra szükséges szabályrendeleteket alkot; intézkedik az egész népiskolai nevelésnek és oktatásnak a törvény értelmében való vezetése; terjesztése és fejlesztése iránt; őrködik az iskolai vagyon, alapítványok és jövedelmek kezelése és rendeltetésök szerint való fel- használása felett. 42 §• Az egyházmegyei közgyűlés az összes iskolákat iskolakörökre osztja fel; minden iskolakörre, lelkészekből, magukat kitüntetett tanítókból s más arra alkalmas egyénekből az iskolák látogatására rendszerint 2 tagból álló bizottságot választ. Ezen iskolafelügyelők kötelesek a szorgalom-idő alatt, a körükbe eső iskolákat legalább kétszer meglátogatni az év különböző szakaiban. Ezen iskolalátogatók főleg az iskola szellemi életét, az oktatást s annak’vezetését, az iskola leszerelését és közegészségi viszonyait veszik vizsgálat alá. Tapasztalatainkról és a körükbeli iskolák állapotáról évenkint az egyházmegyei tanügyi bizottság elnökéhez adják be jelentésűket, a ki aztán ennek alapján kér- sziti előterjesztését az egyházmegyéhez Az iskolalátogatók az egyházmegyei tanügyi bizottságnak tagjai. 43. §. Az egyházmegyei bíróság határoz a tanítók és iskolaszék, vagy presbyterium közt felmerülő vitás ügyekben és elsőfokulag ítél a tanítók fegyelmi ügyeiben. 44. §. Az esperes évenkint legalább egyszer, (egyházlátogatás alkalmával) minden népiskolát, óvodát megvizsgál, vagy megvizsgáltat; — a tapasztalt hiányokról a a mennyire szükséges, az egyházmegyei közgyűlésre jelentést tesz. Halasztást nem tűrő esetekben a tanítónak hivatalától felfüggesztését elrendelheti s helyének ideiglenes betöltéséről intézkedik, mely intézkedésről az egyházmegyének utólagos jelentést tesz. 45. §. Az egyházmegyei közgyűlés feladatának betöltésében segédkezik az általa választott tanügyi bizottság, mint szakértő véleményező testület. 46. §. Az egyházkerület közgyűlésén, az állam és egyház iskolai törvényeinek keretében, a népiskolai oktatás rendezésére és fejlesztésére szabályrendeleteket alkot. Ily szabályrendelettel állapítja meg az óvodákban és népiskolákban a rendtartást, fegyelmi eljárást, az igaz- gató-tanitó, osztálytanító és a többi tanitók hivatali viszonyát s a népiskolai tantervet. Továbbá intézkedik a tankönyvek és taneszközök megvizsgálása iránt. Határoz az egyházmegyékről, iskolai ügyekben hozzá felterjesztett vagy felebbezett ügyekben. A törvények végrehajtására és a népnevelés emelésére szükséges határozatokat hoz. Az egyházkerületi közgyűlés egy tanügyi bizottságot is választ, melynek egyik, esetleg különálló osztálya népiskolai bizottság. — E bizottság munkakörét az egyházkerület határozza meg. KÜLÖNFÉLÉK. — x olvasóinkhoz I Lapunk szerkesztését ideiglenesen — mig a zsinati harmadik ülésszak tart — t Varga Lajos barátom s főmunkatársam fogja vezetni, a kéziratokat a lap tartalmára vonatkozó közleményeket tehát az ő nevére (Majtis up. Jánk) kérem küldeni. Szerkesztő.