Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)

1892-11-05 / 43. szám

6

REFORMÁTUSOK LAPJA

lapszemle:.

— A „Protestáns egyház és isk. Lap“-ban Hetessy Viktor lelkésztársunk egy könyvismertetés alkalmából elmondja, hogy a református lelkész nemes igyekezete, törekvése jutalomban nem részesül, sőt 30k ideális eszme szárnyaszegetten porbahull, mert ritkán találkozik mással, mint irigységgel, e miatt a képzett és munkakedvelö lelkészek legtöbbje hegedűjét akasztja fűzfára s él gazdaságának, családjának. De nemcsak ezeket akadályozzák és kedvetlenitik az irigyek, hanem nem gondolnak saját állásukkal sem.

Itt aztán kemény szavakra fakad Hetessy lelkésztársai ellen. Bizton állítja, hogy az utolsó napszámos többször újítja munkás eszközeit, mint a lelkészek nagy része. „Hallottam — úgymond — legalább kétszáz lelkészt prédikálni s alig öttől olyan munkát és előadást, melyet érdemes volt meghallgatni. Nagyon természetes ez azon dicsekedés mellett, hogy ők csak vasárnap reggel szoktak készülni s mert ez hevenyében történik, nem tetszhetik az a munka, melynek megtanulásához idő kell, hanem nyüvik tovább azokat az elcsépelt tárgyú, eszméjü munkákat, melyeket jól ismer már a hallgatóság is, a minek bizonyságául el is szunnyad a bevezetés elmondására. Hányadik törődik azzal a pedikáczió megválasztásakor: vájjon épitend-e vele? nemesitendi-é a szivet? Kevés gondol az effélékre! Hanem elővesz egy pedikácziót, minél könnyebbet, elmondja éktelen szónoklattal, ihletetlen szívvel, persze hogy a hallgatóság is igy távozik aztán. S az tij lelkész pár év múltán szörnyen panaszkodik, alármot fű az üres templomok miatt.“

Ezen kemény Ítéletet mintegy enyhíteni akarja Hetessy azon igazság hangoztatásval, hogy nálunk a törekvő lelkésznek nincs semmi jutalma, nem jutalmazza sem a traktus, sem a superintendenczia, sem a maga egyháza, sem saját kollegái testületé. Erre példát hoz fel X. traktusban két lelkész olyan alapos dolgozatot készített és terjesztett be az egyházmegyére a zsinati törvényjavaslatról, hogy azt az egyházmegye magáévá tette s jegyzőkönyvébe foglalta. A dolog természete azt hozta volna magával, hogy válasszák meg zsinati képviselőül, és a kollegák választottak képviselőt „más traktusból.“ Tehát miért munkálkodjék valaki, ha se elismerés, se jutalom? Szóval a mi egyházunkban nincs meg a kellő jutalmazása, buzdítása a munkásnak.

Sok igazat mond Hetessy kartársunk ezekben. Ámde azt nem Írjuk alá, hogy a lelkészek oly köny- nyedén vennék, sőt oly könyelmüen teljesítenék az igehirdetés nagy fontosságú munkáját. Lehetnek talán esetek, midőn a lelkész, gondoktól leveretve, vagy kedélyében megzavarva, a könnyebb oldalról veszi dolgát s elmond egy „közönséges“ ismert tárgyú predi- kácziót, mert hiszen a lelkész is ember, neki is vannak gondjai, kedvetlenségei, melylyel leverik lelkét a földre. De hogy ezen ritka esetek visszaélésekké fajulnának közöttünk — ezt állítani nem lehet. Az üres templom nem mindig a lelkész rovására írandó. A nagyemlékű Révész Imrétől hallottam, hogy egyszer, midőn a debreczeni nagy templomban a papiszékben ült, bejött a templomba egy férfi éneklés alatt s a mint meglátta, hogy Révész Imre fog prédikálni, visszafordult a templomból ezen szavakkal: — Ha Révész Imre prédikál, akkor nem maradok itt! E szavakat oly hangosan mondta, hogy Révész I. meghallotta. Már pedig azt a nagyhírű szónokot sok magyar református ember szerette volna látni és hallani. Egy másik, ma is élő hírneves és méltán jeles hitszónok, kinél én jobb egyházi szónokot nem ismerek — azt mondá előttem: vannak időszakok, mikor a világ lelke annyira megragadja az embereket egy városban, vagy vidéken, hogy ha angyaloknak nyelvén prédikálnánk, sem jönnének a templomban!

Ezekből hát csak annyit, hogy nem mindig és nem minden erkölcsi bajnak okai a lelkészek, másutt

is kell keresnünk az elvilágiasosodás forrását. Azt azonban, hogy a lelkészi pályán nincs jutalom, nincs előléptetés, mint más pályákon — aláírjuk, de hát midőn lelkészekké lettünk s jelen állásunkat elfoglaltuk, már akkor számot kellett vetnünk a pálya ezen természetével. Az a jutalmazás, mit a traktusok adhatnak, hog}7 t. i. egy lelkészt esperessé tesznek, olyan jutalom, melylyel csak a teher súlya nő a lelkész vál- lain, nagyobb munkabérrel nagyobb a nmnka s a felelősség.

TANÜGY.

— Nagy-Váradcn a községi jellegű iskolákban 17 tanító és 19 tanítónő van alkalmazásban, kik közül, és pedig a tanítók közül 12-nek évi fizetése meghaladja az 1000 frtot, 4-nek évi javadalmazása meghaladja a 900 frtot és csak egy tanító kap évi 800 frtot. A tanítónők közül 3 kap évi 1000 frtot, 8-nak a javadalmazása felül van a 800 írton a többieké 700 frton leiül van. Közelebb a városi közgyűlés az összes tankoknak s tanítónőknek fizetésük mellé drágasági pótlékot szavazott meg.

— A felső-baranyat ref. egyházmegyében több református kántor-tanitó él vegyes házasságban. Ezek közül egy a múlt évben azt is megcselekedte, hogy kath. val- lásu felesége kedvéért a bucsujáró menetekban a református hívek szemeláttára nyilvánosan részt vett. Az egyházmegye közgyűlése ezen vegyes házas tanitókra nézve azon végzést hozta, hogy egy egy év alatt ezen köteléket úgy módosítsák, hogy a gyülekezet valláserkölcsi életének és felekezeti szellemének megfelelőleg családtagjaikkal vallásilag egyek és ugyanazok legyenek. Ez a végzés az illető tanítóknál visszatetszéssel találkozott. Pedig tiszteljük minden embernek a saját egyéni jogát, de még inkább teszteljük a vallásos társadalomnak, az egyháznak jogait. Ha az illető tanítók megkívánják, hogy az ő egyéni jogaikat mások respektálják, úgy nekiek is respektálni kell az egyház jogát. A református egyház nem csaphatja magát arczul elnézésével annak, hogy egyik-másik tanítója a Mária kultuszban tényleges részt vegyen. Hogyan bizhatná meg az ilyen tanítót a ref. egyház gyermekeinek vallások oktatásával? Bezzeg oda át az ilyen mérvű toleráncziáról szó sem lehet!

KÜLÖNFÉLÉK.

— Zsinatunk harmadik ülésszakát f. hó 24-ére hivta össze az elnökség.

— A nagy-károlyi egyházmegye északvidéki lel készei közelebb értekezletet tartottak M.-Szálkán az egyházmegyei tisztujitás tárgyában. Az értekezlet megállapodott az egyöntetű eljárásban, megállapodott a jelöltekben, kiket a presbyteriumoknak szavazásra ajánlani fog. Mint nekünk Írják, az egyházmegyei gondnokságra többen. Vállyi Árpádot óhajtják megnyerni, Az esperesi hivatalra a többség jelöltje Segesváry József, mellette Asztalos György és Vityi Bertalan is szóba járt. A szavazatok nov. 15-ig beadandók.

— Az elhunyt Renanról minden rosszat elmondanak a kath. sajtó lovagjai. „Rotschildtól egy millió frankot kapott Renán a Jézus életéért. Judás még csak 30 ezüst pénzt kapott a Jézus elárulásáért. A pénz értéke emelkedett. Annak van igazsága, a ki fizet — mondják erre a liberálisok. Renán valóságos kufár, ki a kath. intézetekben felszedett tudományt eladta jó pénzen. A derék franczia-nép a faképnél hagyta Renánt s a szabadkőműves zsidóknak köszönhette, hogy visszanyerte tanszékét, — zsidók nélkül j éhen veszett volna el Renán. A mi hazánkban sokan |/ vannak, kik nagy prófétáknak tartják Renánt. Jó lesz ezeknek megtudni, hogy Renán a zsidók által megvásárolt eszme-handlé volt, aki a szabadkőművesek által elhullatott rongyokból uj köntöst varrva, ki- pitykézve és kicsipkézve árulta a világ piaczán. Az elvakitott tömeg nem látja, hogy borjukötélen vezetik, hanem ordít az egyház, a tudományok anyja el-