Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-10-15 / 40. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA No engem e tekintetben teljesen megnyugtat lelkiismeretem, mely azt mondja, hogy, mint lelki- pásztor a reám bizott nyájat erkölcsi és lehetőleg anyagi romlástól is óvni tartozom, — a ozikkiró által kifogásolt esperesi eljárásomat illetőleg pedig meg- nyugtat az, hogy ezen eljárást: 1) az egyházmegyei közgyűlés helyeslő tudomásul vette, 2) püspökünk hasonló törvényszerű eljárással megerősítette, 3) hogy akik a gyűlésen jelen voltak, azok közül többen már eddig is az ellenem intézett czikket merő ráfogásnak s roszakaratu elferditésnek deklarálták. De végzek már, hiszen ha itt csakugyan rosz- akarat van, úgy hasztalan és nem is érdemes ellene védekezni! Azt azonban még kijelentem, hogy az olcsó népszerűséget nem keresem; hogy ahol a törvény világosan szól, ott nem alkuszom senkivel, s hogy e tekintetben czikkiró kifejezése szerint „az én derekam is törik, de nem hajlik!“ Kántor-Jánosi, 1892. szept. 15. Segesvári JózsefRövid válasz a fentebbiekre. Átvettük e czikket egészben a „D. P. L.“-ból, mert nem akartunk abból egyes passzusokat kiirni, nehogy az a vád érjen bennünket, _ hogy nem hiven adtuk vissza a szavak értelmét. Átvettük azért is, hogy olvasóinknak alkalmuk legyen összeolvasni a nt. esperes ur válaszát s az annak alapul szolgáló czik- künket. A nt. esperes ur legjobban tudja azt, hogy a „Ref. L.“ szerkesztője személyes tisztelői közé tartozik s igy nem személyét, hanem hivatalos eljárását érintette akkor, midőn amaz esperesi megrovást helytelenítette. Hogy a nt. esperes ur a saját eljárását helyesnek tartja, az természetes, — de ebből nem következik, hogy azt mindenki helyesnek tartsa. S ha valaki az esperes ur eljárását bírálat tárgyává teszi, ne tessék abban „roszakaratot“ látni. A közélet embereinek nem szabad a közügyekben idegesen érzékenynek lenni a bírálattal szemközt, — hiszen a leg- bölcsebb elme is tévedhet, a legszentebb meggyőződés is lehet hibás' és senki sem vindikálhat magának csalhatatlanságot. Hogy a „Ref. L.“ ferdített, az egyszerűen nem áll. Tessék összeolvasni bárkinek a két czikket, meg fog győződni, hogy a nt. esperes ur szavait és eljárását lényegileg hűen reprodukálta. A lényeg az, hogy az esperes ur megrótta lelkésztársait, esperesi jelentésben, azért, hogy a politikába — szerinte mélyebben ártották magokat s az interpelláczióra adott válaszában meg is.nevezett négy lelkészt, akikre a megrovást értette. A lényeg az, hogy az esperes ur kijelentette az egyházmegyei gyűlésen, hogy ő 30 év óta nem vesz részt a képviselőválasztásokon. A lényeg az, hogy felhívta lelkésztársait, hogy a politikától tartózkodjanak. Ezeket reprodukálta a „R. L.“ s ugyanezeket megerősíti az esperes ur válasza is Hol van itt a „ferdítés“ ? Ezt a szót önérzettel visszautasítom. Most is azt állítom, hogy az az esperesi megrovás nem volt helyes és nem alapítható a törvényen. A törvény 125. §-a igy hangzik: „A lelkészek a politikai pártküzdelmekben előfordulható tüntetésektől, melyek hivataluk irányával és tekintélyével ellenkeznek, szorosan óvakodjanak“. Tehát a törvény tüntetésekről, és pedig olyan tüntetésekről szól, melyek a lelkészi hivatal tekintélyével ellenkeznek. — Fordultak-e elő ilyen tüntetések s vettek-e abban részt a nagykárolyi egyházmegyebeli lelkészek ? — ezt az esperes ur a saját felfogása szerint állapitotta meg s miután ő 30 óv óta soha nem vesz részt a képviselő- választásokon : vájjon nem nézhette-é nagyitó üvegen lelkésztársai szereplését a választási mozgalmakban? Nem megtörténhetett-é, hogy az esperes ur múzeumába eljutott hírek útközben megnőttek? A törvény elleni vétségeket meg kell torolni szerintünk is. De ha valaki nem vét a törvény ellen és mégis nyilvánosan megrovatik — ezt csak nem fogja helyeselni senki sem. A mi felfogásunk szerint a nyilvánosan megrótt négy lelkész nem vétett a 125. §. ellen. A mátészalkai egyházmegyei gyűlésen mind a négyen elmondták őszintén, hogy mi részt vettek a politikai mozgalmakban. Egyik az orsz. képviselő beszámolóján felállott és ajánlotta az illető képviselőt jelöltnek. A másik saját községében a jelölt ottlétében óvta a polgárokat a szenvedélyes izgalmaktól, mérsékletre és egymás iránti kiméletre hivta fel a pártokat. A harmadik egy megyei hírlapban folytatott polémiát a — választások után. A negyedik egy felolvasást tartott a márczius 15-ki ünnepélyen. No meg aztán a kerület függetlenségi pártja három lelkészt beválasztott tisztikarába, tehát „politikai klub- boknak adták oda neveiket“. Ezek a bűnök és vétségek indították az esperes urat arra, hogy megállapítsa ellenök — saját egyéni felfogása szerint — a törvény elleni vétséget s megrovásra méltassa őket. Ezt az eljárást ma sem tartom helyesnek. Az esperes ur ha azt gondolta, hogy lelkésztársai közül többen olyan politikai tüntetésekben vettek részt, melyek a lelkészi hivatal tekintélyével ellenkeznek — miért nem állapitotta meg a vétséget rendes bírói utón? ha megállapította volna a bíróság a vétséget — akkor kellett volna meginteni nem pedig atyailag megróvni, megfigyelmeztetni őket — nyilvánosan a traktus előtt. Mert a gregárius papnak is van finom érzéke ahoz, hogy a helyén kívüli intelmet megalázásnak vegye. De nem tartotta helyesnek az esperes ur ezen intelmét elnöktársa sem, ngos Kulin Imre egyházm. gondnok ur, aki az elnöki székből kijelentette, hogy ő igenis nemcsak megengedhetőnek tartja, de meg is várja a lelkészektől, hogy a polgári jogokban járatlan híveiket vezessék és irányozzák a választások alkalmával, — sőt tovább ment s azt is mondá, hogy ö, mint törvényszéki elnök, több ízben szavazott az ellenzéki párt jelöltjére s azért nem volt kellemetlensége a kormánynyal. A gondnok ur ezen szavaira fel- zugott az éljenzés a mátészalkai templomban, ami bizonyára azt jelentette, hogy a gondnok ur eltalálta az utat a szivekhez. Hogy ezzel szemben mennyit ér az esperes ur ama kijelentése, hogy eljárását „az egyházmegyei közgyűlés helyeslő tudomásul vette“ — én róla, hogy korában egyike volt a legjelesebb magyar nőknek s emléke méltán örökítve van a történelem lapjain. A mi ezután következik Katalin életében, — az a kesergő szerelem korszaka. Férjét 1542-ben Szolimán Buda alatt csalárdul letartóztatta s magával hur- czolta Konstantiuápolyba. Miért? ki tudná megmondani ? Férj és nő nem látták egymást többé soha! Hiába esdekelt a nő, hiába a királynő Izabella, hasztalan vetette magát közbe az országgyűlés, a szultánnál: Török B. a héttorony sötét börtönébe végezte be életét. Egyetlen föltétel alatt ígértek neki szabadságot: ha Mohamed hitére tér s a szultán szolgálatára ajánlja magát, mely esetben válogathat kelet legszebb hölgyei között ... de Török B. nem feledhette soha hü nejét s drága gyermekeit, kiktől az erőszak megfosztotta. Inkább választotta a börtönhalált, mintsem hűtelen legyen nejéhez s honához. Katalin ettől kezdve gyászban járt. Felajánlotta a szultánnak minden vagyonát férjéért — de hasztalan ! A magas politika keresztül gázol a családok ___ _ bo ldogságán — özvegyek sóhaja, árvák könye azt meg nem akarom mérlegelni. Ott voltam a hallgatóság nem ingatja. (Folytatjuk.) között azon a gyűlésen, de én ez ügyben a határozat
