Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)

1892-10-01 / 38. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA tenünk hát megyei református társadalmunkat a lethargiából, hogy teljesítse hazafiui kötelességét. Mint szatmári lap féltve őrzött kincsünknek tartjuk a ref. főgimnáziumot s felső leányiskolán­kat. Ezeknek anyagi fejlődését, külső-belső ad­ni inisztrácziój át, szellemi emelkedését tőlünk telhető erővel kívánjuk szolgálni, mire nézve e tanintéze­tek tanári karának közreműködéséről ígéretet bírunk. Lapunk irányán, beosztásán, rovatain nem vál­toztatunk. A Lapszemle rovatot lelkésztársaink köré­ből jött felhívások folytán továbbra is fenntartjuk, azokra való tekintetből is, kik a különféle egyházi lapokat nem olvashatják. Munkatársaink közel s távolból szaporodnak. Minden kerületből vannak megbízható tudósítóink, kik az egyházi élet min­den mozzanatairól híven tndósitani fognak. Bizalommal kérjük tehát a t. közönség támo­gatását. Előfizetési dij negyedévre 1 frt, mely a szer­kesztőhöz (Györgytelek, Szatmármegye) küldedő. — Németország. A mainzi kath. gyűlésen elhang­zott türelmetlenségi nyilatkozatokra a németországi „Evangélikus szövetség“ választmánya egy hosszabb „Nyilatkozatot“ bocsátott ki, melyből adjuk a követ­kezőket : „A katholikusok vallásos meggyőzödésöket te­kintve a legmesszemenőbb türelmességet és elismerést élvezik egész Németországban. Nemcsak az állam törvénye, hanem a protestáns népek türelmessége is biztosítja számukra az elismertetést. Ámde ez nem elégíti ki Róma igényeit! Róma szerint az egyház csak akkor „szabad,“ ha ő „uralkodhatik“ ; „üldözött­nek és gyalázatosán bántalmazottnak“ tartja magát, ha az állam megrontja azon határokat, melyeken túl a más vallásuak érdekei kezdődnek. Ha csak egyszer is enged az állam, ezzel az újabb és újabb követelé­seknek nyit kaput. És ezzel megörökitik a békétlen­séget Németországban. Róma a vallás és a politikai pártalakulások ügyes felhasználásával szövögeti az ő világuralmi terveit, mit sem törődvén azzal, hogy mily borzatóan veszélyezteti vele a népek békés együttélését. Hát most sem értené meg a németség a Róma felöl származó veszélyeket ? Azt kellene hinnünk, hogy Németország katholikusainak, látván Róma ei­nem palástolhatlan törekvéseit, eszközeinek hitvány voltát, végre is felnyílik a szeme s hogy nem fogják eltűrni az ő lelkiismeretük igába hajtását s a jezsuita politika újabb merényleteit. Azt kelllene hinni, hogy a katholikusoknak is meg kellene már érteniük, hogy mily kötelességek terhelik őket saját hazájok irányában. Mi reánk evangélikusokra pedig óvó és ébresztő hang az, mely Mainzból hallatszott ki szerteszét, mely arra figyelmeztet bennünket, hogy mind hatá­rozottabban álljon Isten azon szavának talajára, mely­ből egyházunk megszületett. A földi érdekeket nem hajhászó láthatatlan király, Krisztusban való erős hi­tünk képezi egyetlen és legdicsőségteljesebb fegyve­rünket Róma támadásai ellen. Midőn bizonyságot te­szünk e hitünkről, ezzel a legjobb s egyedül meg­felelő legillendőbb választ adjuk a római önhittség legújabb győzelmi kiáltásaira. — Svájcz. Az ó katholikusok luzerni nagy gyű­lésén, melyen hollandi, angol, osztrák, olasz, franczia és amerikai képviselők vettek részt, szóba jött a Róma ellen szervezett küzdelem s erre nézve egyhangúlag ki­mondták, hogy miután az ultramontanizmus mindjob­ban igyekszik megcsalni a világot: a kongresszus felhivja az összes keresztyén egyházak tagjait, hogy igyekezzenek leálczázni az ultramontanizmust, mely halálos ellensége a népeknek és államoknak egyiránt. A keresztyének minden differencziák félretételével egyesüljenek e fegyelmezett és szörnyű hatalom le- nyügözésére, mely most különösen a szocziális kér­déseket akarja kiaknázni, hogy rabszolgájává tegye a munkásokat. A kongresszus szerint a római egy­ház nem is egyház, hanem világuralmi szövetkezet. A nagy-bányai egyházmegye felirata.* Nagy méltóságú belügyminiszter ur ! A magyar állameszme érdekében emeljük fel gyenge szózatunk. A magyar kormánynál keresünk fenyegető mozgalmak ellen menedéket. A nemzetet, véreinket akar­* Az egyházmegye Szinyér-Váralján tartott közgyűlése határo- zatából szövegezte Ferenczy Gyula krassói lelkész. tjí t e i Jt Pempflinger Katalin — élet és jellem]ajz. — Irta: Biki Károly. „Várja szegényt szerelmes szép nője Ki kiáll a magas könyöklőre, Fehér képét ereszti karjára t'gy zokog, hogy még se jön a párja.“ Arany. A XVI-ik század első felére, hazánk történelmé­nek e gjmszos évtizedeire vezetjük vissza az olvasó figyelmét. Sötét haragos felhő vonult magyar hon felé, keblében tüzes villámok czikkáztak. Alant a földön tűz és vér, a szivekben harag és bosszú. Kárpátoktól Adriáig fegyverzaj, ágyudörej, mintha elfordult volna nemzetünktől a magyarok Istene ! A mohácsi vész, Buda kézre jutása, az ország két reszre szakadása s e miatt testvérharcz, polgár­háború, vallásos polgárháború, vallásos villongások, felekezeti üldözések mint megannyi éles tőr járta át a haza testét, s a nemes magyar vér patakokban ömlött Mohács, Kőszeg, Drégely és Eger téréin. A pártos főurak, ez önző országnagyok kapzsisága miatt idegen zsoldosok rabolták s gyilkolták a magyart. A vitéz és bosszúálló Szolimán ezrenként vitte ki magával rabiánczra fűzve a nemzet jobbjait. Katziáner, Rogendorf, Gfritti valának az urak s állottak szembe a megfogyatkozott magyar seregekkel s most a csata- majd orgyilok által ontották ki egyesek vérét. A fő­papok egy része Mohács terén hullott el, a másik rész párttusákba vegyült s a fanatizmus üszkét dobta a lángok közé, hogy lángoljon az a szivekben is el- olthatatlanul! E sötét korból egy angyali nő képét elevenítem fel az alábbi sorokban. A fegyrerzörej között egy szelíd angyal tűnik szemünk elé, — kezében olajág, ajkain a szeretet mosolya, szemében a fájdalom könnye, egy fehér galamb a viharos felhő sötét borulatán . .. egy nő, ki oly boldog lehetett volna s mégis oly bol­dogtalan lett!

Next

/
Oldalképek
Tartalom