Mező Dániel (szerk.): A dunántúli helvét hitvallású evangélmi egyházkerület egyházi névtára (Pápa, 1865)
29 sistentiájára fél házhelyet ingyen resolválok. Actu Toponár, die 18. Junii 1793." Az elkészült templom 1794-diki Advent első vasárnapján szenteltetelt fel, és már a következő hévben Pápán tartott superintendentialis gyűlésen predikátor-kérésre jelentek meg az áldott lelkű (uraságtól felbiztatott déglii elöljárók, s az engejdélyt megnyervén, 1796-ban a lelkészi hivatal is írendeztetett. így a déghi egyház első praeoránsa TV olt 1786—diki Julius 2-kától Kaposi Mihály, azután Nagy József 1796-ban Berhidára vitetett tamítónak; és az első lelkész Vámos Mihály, első Itanító Dómján József lett a pápai főiskolából. Az egyház ezólta szép csendességben áll fenn és gyarapul. Ide tartozik Felső-Puszta-Bogárd f. e. Tan. Xsikesz József. Nép. 107. Isk. 22. 10. Egres, а. е.. Fehérm. Leik. Vida Lajos. TTan. Csomasz Károly. Nép. 746. Szül. 40. Holt. S25. Ház. 10. Isk. 104. Conf. 10. P. Czecze. Alakult 1670-dik évben a törökuralom alatt, iákkor épített templomát 1817-ben új templommal cserélte fel, melynek tornyát 1841-ben a villám lerintvén, a tetőzete is megrongáltatott, s a mulmatlan kijavíttatást, sőt csinosbíttatást vonva maga után, 1842-dik évben az egyház a szentegyházat Telszenteltette. 1860-ban három új haranggal szeg-elte fel tornyát, melyeknek ára aratási közmunka által lett megszerezve. Anyakönyve 1738-tól foly-