Mező Dániel (szerk.): A dunántúli helvét hitvallású evangélmi egyházkerület egyházi névtára (Pápa, 1865)

Egyházközségek. 1. Becsvölgye, 17 helységből álló a. e. Zala­megyében két templommal. Egyik van Barabás­szegben, hol a rendes lelkész lakik, másik van л Kustánszegben, ezekben felváltva tartatik az isteni É tisztelet. Az egyház igen régi, 1600-tól fogva biztos adatok vannak az itt hivataloskodolt lelké­szekről, kik közt az első Török papnak nevezte­tett, mert Zalamegye részéről a török basákhoz s parancsnokokhoz többször küldetett követségbe. — ff Számuk ez időig 30. Os temploma 1719-ben sz. Bertalan napján elvétetett, s az újat Barabásszeg­ben 1786-ban, Kustánszegben pedig 1808-ban építették. Lelkész Bereczki Lajos. Tan. Barabásszegben Jezerniczky Soma. Nép. 790. Szül. 35. Holt. 32. Ház. 3. Isk. 16. • Kustánszegi tanító Farkas György. Isk. 25. 2. Kercza, a. e. Vasmegyében. Igen ré egyház, melynek keletkezése az ősök emlékét meg haladta. Igen hihető, hogy az 1634-ben rór hitre tért Batthyáni-család, mint nagyhatalmú föl des úr által rendezett üldözésben, mint több sz mos egyházközségeink : úgy a kerczai is végei enyészésre taszíttatott, mert az isteni tisztelet lelkészi hivatal eltöröltetett, és 1783-ban adta éle tének jelét, nyilvános vallásgyakorlatot kezdvéi

Next

/
Oldalképek
Tartalom