A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1944.

1944. május 4.

304 1944. május 4. — 169—170—171. jogára vonatkozó szabályok tárgyában. Az e tárgyban meghallga­tott közjogi bizottsági előadó javaslatának elfogadásával egyetemes konventünk megállapítja, hogy idevonatko­zásban részletes szabályozás csak az új érettségi vizsgái utasítás kibocsátása után lesz időszerű; addigra is azonban megállapítja, hogy a református egyház iskoláiban nem le­het a VKM. úr által kibocsátott és érvényben lévő érettségi vizsgálati utasítás szabályaival ellenkező gyakorlatot fenn­tartani; ennek folytán az érettségi vizsgálati bizottságnak tagjai az érdekelt gimnázium- tanárai nem valamennyien, hanem csak a 8-ik osztályban tanítók, az írásbeli vizsga ér­demjegyeinek megállapításában az elnökön kívül csak az igazgató és az érdekelt szaktanár vesz részt, ellenben a vég­eredmény megállapításában a vizsgáló bizottság valamenyi tagja; megállapítja végül, hogy a most hatályban lévő érett­ségi utasítás szerint a fenntartó testület részéről két tag szintén tagja ugyan a vizsgáló bizottságnak, de ezek, amint az érettségi bizonyítványt nem írják alá, úgy az eredmény megállapítása feletti szavazásban sem vehetnek részt. 231. A dunamelléki egyházkerületi tanács felterjeszti 1943. évi 5. sz. határozatát, mellyel a zsidó vallásról való áttérések körül észlelhető szabálytalanságok ügyében az egyetemes konvent állás­foglalását kéri. Egyetemes konventünk megállapítja, hogy a zsidó vallásról áttérésre vonatkozó szabályokat részletesen megál­lapította a zsinati tanács 1943. évi 9. sz. határozata; e sza­bályoknak pontos és lelkiismeretes megtartása minden egy­házi szolgálatban állónak hivatalos kötelessége, megsértése, vagy mellőzése tehát fegyelmi vétség. Utasítja ennek foly­tán az egyházkerületeket és az egyházmegyéket, hogy a sza­bályok pontos megtartását ellenőrizzék és az esetleges mu­lasztásokat, vagy éppen kijátszásokat szigorúan büntessék. Annak felderítése végett, hogy további szabályok vagy egyéb tennivalókra van-e szükség, a többi egyházkerületek meghallgatását is szükségesnek tartja és ezért az ügyet ki­adja az elnökségi tanácsnak azzal a kérelemmel, hogy az egyházkerületi elnökségek meghallgatásával az esetleg szük­ségesnek mutatkozó lépéseket tegye meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom