A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1944.
1944. május 4.
176 1944. május 4. — 124—125.^ kíván vállalni. Ez anyagi felelősség azonnal hatályba is lép, mihelyt az iskola bevételei kiadásait nem fedezik. C) A zilahi városi zeneiskolának a zilahi református kollégium tagozatává történő fogadása esetén a zeneiskola kormányzásában egyházi törvényeink, valamint az egyetemes konvent 255/1942. számú határozatával megállapított gimnáziumi rendtartás rendelkezései a zeneiskolára vonatkozó állami törvények és jogszabályok mellett értelemszerűen alkalmazandók. D) Felhívja az erdélyi egyházkerület igazgatótanácsát, hogy a zilahi városi zeneiskolának a zilahi kollégium keretében történő elhelyezésére készíttessen részletes szabályzat-tervezetet, amely a zilahi kollégium elöljáróságának jogkörét a zeneiskolával szemben, valamint a zeneiskola tanári testületének jogait és kötelességeit a kollégium szervezetében részletesen szabályozza, megállapítván a zeneiskolai tanárok magántanítóságának lehetőségét és feltételeit is. E) Felhívja a zilahi kollégium elöljáróságát és az erdélyi egyházkerület igazgatótanácsát, hogy a zilahi városi zeneiskolának a züahi kollégium tagozataként történő engedélyezése kérdésében az egyházi V. t.-c. 69. §-át tartsák szem előtt. 125. (11.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a nem állami tanintézethez beosztott tanító vagy tanár szolgálati jogállása tárgyában a Hivatalos Közlöny 1943. évi szeptember hó 15-i 18. számában a következőképpen intézkedett: „Adott esetekkel kapcsolatban kérdésessé vált, hogy nem állami tanintézetekhez beosztott állami tanítók és tanárok szolgálati viszonyára nézve milyen elvek az irányadók. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ezzel kapcsolatban tájékoztatásul a következőket közli: 1. Az állami tanítók és tanárok a kinevezéssel kapcsolatos hivatali esküt minden esetben, tehát akkor is az illetékes állami tanügyi hatóság vezetője, illetőleg ennek helyettese előtt teszik le, ha szolgálati beosztásuk nem állami tanintézethez szól. 2. A nem állami tanintézetekhez beosztott, állami tanítók és tanárok fegyelmi hatósága csak az állami fegyelmi hatóság lehet. Megokolt esetben a nem állami iskola felügyeleti hatósága a be-