A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.
1943. május 19-20.
1943. május 20. — 286. 397" előzetes ismételt felhívás után egyetlen tagot sem talált a KIE öszszejövetelen. Kísértés az ifjúságunkra az is, hogy a népi gondolatot szembeállítja az evangéliumi szolgálattal, mintha a legigazabban és legmélyebben népi gondolat nem az Evangélium gyökeréből hajtana ki. Alsóborsodban a vezetők kedvetlenedtek el. Mindezeken túl azonban nyilvánvalóan látszik egy hű és elhívott sereg, mindig öntudatosabb és elmélyülőbb szolgálata. A népfőiskolák munkáját és hatását még nem lehetett felmérni. Igaz, hogy itt is vannak fájdalmas tünetek, például a csurgói népfőiskolai tanfolyamra nem volt egyetlen jelentkező növendék sem, végül is a téli gazdasági tanfolyam növendékeit vezényelték ki. De egyéb helyeken a népfőiskolai munka a legreményteljesebb tavaszi szántás és vetés. Dunántúl: Veszprémben, Ekecsen; Tiszáninnen: Sajóecsegen, főként Sárospatakon; Erdélyben: Kőrösfőn, Ákosfalván, Sepsiszentgyörgyön; Tiszántúl: Hajdúhadházon, Beregszászon, Kőröstarcsán, Nyíregyházán, Kocsordon,. valamint Szeghalmon; Dunamelléken: főként Kecskeméten voltak népfőiskolai tanfolyamok. A fejlődés oda mutat, hogy ezek a munkák állandósulni fognak, nemcsak Kecskeméten, Sárospatakon, hanem Erdélyben is hat helyen van berendezett népfőiskolai helyiség. Kocsordon lehetőség adódott egy népfőiskola céljára alkalmas házas belsőség jutányos megvételére. A másik nagyszabású szolgálat, amelyet lassan nehéz lesz elősorolni, a KTE konferenciák munkája. A legjobban beválik a körzeti konferencia, mely egy-egy tájék fiatalságát gyűjti össze és így a közlekedési nehézségeket kiküszöböli. Ezeknek sokféle formája alakult ki. Vannak konferenciák, azután vezetőképző, téli, nyári táborok. Nő az ifjúsági otthonok, helyesebben ifjúsági egyesületi helyiségek száma. Megkapó egy pár helyen ifjaink szociális szolgálatkészsége. Nagyrozvágyon az ifjak és a leányok együtt vállalták a hadbavonultak terményeinek ingyen learatását. Egészen érthető, hogy a most már hatásait éreztető leventeintézmény munkájára mindenki jelentős visszhangot ád. Időbe fog kerülni, amíg az újonnan előre nyomuló leventeintézménnyel szemben a KlE, általában egyházi ifjúsági munkánk mindenütt megtalálja a helyes szempontokat. Egyházunk álláspontja, hogy ennek a nagy állami szervező munkának mindazokat a lehetőségeit, amelyeket az igehirdetésre nyújt, fel kell használnunk. De az anyaszentegyháznak komoly intése nyilatkozik meg a kerületi missziói jelentésekben, amikor intenek a túlzott optimizmustól és attól a hiedelemtől, mintha a leventeintézményben egyszerűen megoldódnék az ifjúsági evangélizáció és az ifjúság pásztorálásának kérdése. „Nem