A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.

1943. május 19-20.

311 1943. május 20. — 224—225—226. rendMvüli tárgyakat tanulók létszámában emelkedés tapasztalható. A város határán túl két ízben tettek kirándulást (Sopron, Balaton). A VKM. filmakciónak tagja; két szülői értekezletet tartott; az ün­nepélyekről nem szolgáltat adatot. Az iskolát több alkalommal meg­látogatta Ölé Sándor főiskolai gondnok, látogatást tettek még a főigazgatóság részéről többen. Az állami felügyelet az intézet jelle­gét és jogait tiszteletben tartotta. Az év folyamán több új tanköny­vet használt, amelyeknek azonban csak miniszteri engedélyezésük van, mert konventileg engedélyezett kereskedelmi iskolai tanköny­vek nincsenek. VTL Az ifjúság munkája különböző egyesületek működésében mutatkozott meg. Ilyen esgyesületek az Ifjúsági Képzőitársaság, Konfirmált Ifjak Egyesülete, Ifj. Segítőegyesület, Gyors-, Sakk-, Photo-, Sportkör ós Cserkészegyesület, amelyek közösek a gimná­ziumi egyesületekkel. A jótékonyságot szintén a gimnáziumi tanulók­kal együtt gyakorolták. Az iskola kívánságot, javaslatot nem ter­jeszt elő. Az egyetemes konvent a pápai református kereskedelmi középiskola 1941—42. iskolai évi működéséről szóló jelentést megnyugvással tudomásul veszi. 221. (58.) Olvastatott a református polgári iskolák 191+1/1+2. tanévi állapotáról és működéséről szóló jelentés. Az iskolák száma, neme, székhelye. A magyar református pol­gári iskolák száma az 1941/42. tanévben 16-ról 18-ra emelkedett. Ez iskolák közül fiúiskola volt 4, leányiskola 13 és egyesített (koedu­kált) 1. Az egyházkerületek között az iskolák megoszlása a követ­kező: A dunamelléki kerületben volt két fiú- (Nagykőrös, Szent­endre), 4 leányiskola (Budapest, Kiskunhalas, Pécs, Szentendre) és 1 egyesített (Dunavecse); a dunántúli kerületben egy leányiskola (Pápa); az erdélyi kerületben 2 leányiskola (Sepsiszentgyörgy, Szé­kelyudvarhely) ; a tiszántúli kerületben 2 fiú- (Debrecen, Makó) és 6 leányiskola (Berettyóújfalu, Debrecen, Hajdúböszörmény, Nagy­várad, Nyíregyháza, Szatmárnémeti). A tiszáninneni kerületnek e tanévben sem volt polgári iskolája. I. A Nem Állami Tanszemélyzet Nyugdíjintézetének mindenik iskolánk tagja. H. Az iskolák általános helyzete. Az iskolák többségének az elhelyezése a követelményeknek megfelel. Sepsiszentgyörgy és

Next

/
Oldalképek
Tartalom