A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.

1942. május 6-7.

608 3. sz. melléklet. alatt az idő alatt valamely más iskolát. Ha megszakítás következ­tében a folyamodó meghaladta a 6. §. (2)-ben megjelölt korhatárt, csak magántanulónak vehető fel. 8. §. Ismétlő tanuló felvétele. (1) Csak ismétlőként vehető fel az a tanuló: a) aki a továbbhaladás szempontjából döntő tantárgyak kö­zül kettőből vagy többől, de ötnél kevesebb elégtelen érdemjegyet kapott, b) aki a javító vizsgálaton nem felelt meg és c) aki két egymást követő osztályt már javítóvizsgálattal végzett s a következő osztályban a továbbhaladás szempontjából döntő tantárgyak egyikéből ismét elégtelen érdemjegyet kapott. (2) Ismétlőnek kell tekinteni azt a tanulót is, aki az I—VH. osztályból a második ellenőrző értekezlet után, vagy a VIH. osztály­ból április hó l-e után bármi okból kimaradt és az osztályról a következő iskolai év elején sikeres magánvizsgálatot nem tett. • (3) Az a tanuló, aki elfogadható ok nélkül és nyilvánvalóan" azért maradt ki a fenti határidő után, mert a továbbhaladásra nézve megállapított követelményeknek nem felelt volna meg, magán­vizsgálatot nem tehet és tanulmányait csak mint ismétlő folytat­hatja. [V. ö. 98. §. (4).] (4) Az ismétlés időtartama egy tanévnél rövidebb nem lehet. (5) Az osztály önkéntesen nem ismételhető meg. 9. §. Magántanuló felvétele. (1) A magántanulóknak két csoportját kell megkülönböztetni. Az első csoportba tartoznak azok a szabályszerű korú, vagy ennél legfeljebb két évvel idősebb magántanulók, akik azért nem látogat­hatják rendszeresen a gimnáziumot, mert a) vagy nincs lakóhelyükön gimnázium, b) vagy hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolják, hogy testi alkalmatlanság miatt, illetve egészségi okokból nem lehetnek rendes tanulók, c) vagy igazolják, hogy egyéb elfogadható körülmények miatt kénytelenek magánúton folytatni tanulmányaikat, d) vagy mint leánytanulók járnak fiúgimnáziumba. (L. 11. §.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom