A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.
1942. május 6-7.
1942. május 6. — 84^85—86. 141 A tanulmányi kirándulások közül a szaktárgyiakat és az iskola székhelyének határába irányulókat külön rendezték (számuk 4—24 között váltakozott), az egy és több naposokat már leginkább a tanítóképzőkkel együtt. A további adatok (VII. 7—12. p.) szintén megegyeznek a tanítóképző adataival. A szülői értekezletet sok iskola együtt tartotta a tanítóképzővel, a többség azonban már külön értekezleteket tartott. Tárgyaik a líceummal és általában a neveléssel kapcsolatosak: a líceum (több esetben); az édesanya, mint nevelő; a nevelés mai feladatai; iskolánk nevelési elvei. Az ifjúsági egyesületek közösek a tanítóképzőével, az önképzőkör azonban több helyen már külön szerveztetett meg és önállóan működött. Figyelmet érdemel a miskolci önképzőkör, amely szintén közös a gimnáziumival, de neveléslélektani szakosztályának csak líceumi tanulók a tagjai. Miután a líceumi ifjúság együtt élt a tanítóképző ifjúságával, figyelmük, érdeklődésük egyirányú, a jótékonyság oltárára is — igen csekély kivétellel — együtt tették le áldozataikat. A közös életből következik tehát, hogy a kérdőív VIII. IX. X. fejezetei alapján adott feleletek megegyeznek a tanítóképzők kérdőívében az azonos pontokra adott feleletekkel. Kivétel Miskolc, amelynek jelentése 1250 P-vel emeli a jótékonycélú adományok összegét; a volt diákok egyesülete pedig az iskolai év folyamán alakult meg. A felsőbb egyházi hatóságok határozatainak végrehajtását jelenti mindenik intézet. Ezzel szemben azonban már a jelentések alapján megállapítható, hogy több intézet (Debrecen fiú, leány v Nyíregyháza) az egyetemes konvent 313/1941. sz. határozatának 4. pontjában foglalt rendelkezést nem hajtotta végre és többen figyelmen kívül hagyták ugyané határozat 2. pontjában foglalt útbaigazítást. A felmerülő kívánalmak, javaslatok túlnyomó részben azonosak a tanítóképzőkkel kapcsolatban előterjesztettekkel. Külön megemlítést kíván Nagykőrös és Sárospatak javaslata, a líceumba felvehető tanulók felső korhatárának, tehát a líceumi Rendtartás 5. §. 3/b. pontjának módosítása ügyében, amelyet Sárospatak oly értelemben kíván, hogy „az a folyamodó, aki szeptember 15-e előtt betöltötte a 17. életévét, ha magaviselete jeles, és tanulmányi előmenetele legalább jó, még felvehető legyen". Az egyetemes konvent a fiú- és leányliceumok 1940-^41. iskolai évi állapotáról és működéséről szóló jelentést megnyugvással tudomásul veszi s a részletekre vonatkozóan • a következő határozatokat hozza: