A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.

1941. május 6-8.

1941. május 7. — 285. 391 zetet teremtene rájuk nézve a Rendtartás 11, §. 7. pontjának mó­dosítása. Három gimnáziumra (Budapest, Debrecen, Miskolc) a helybeli református leánygimnáziumok miatt a kérdés nem vonatkozik. A többi 15 gimnázium álláspontja a beérkezett jelentések alap­ján a következőkben foglalható össze: A Rendtartás 11. §. 7. bekezdésének megváltoztatását legtöbb intézet (Békés, Csurgó, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Kunszent­miklós, Nagykőrös, Sárospatak, Szeghalom) nem javasolja. E S gimnázium igazgatója azt jelenti, hogy a Rendtartás 11. §. 7. pont­jának megváltoztatásával intézetüket érzékeny erkölcsi és anyagi károsodás érné. Ez a helyzet Békésen, ahol református polgári leányiskola nincs, a községi polgári leányiskola tanulóinak többsége református vallású, de az igazgató római katholikus. A református szülők szí­vesen viszik leányaikat a gimnáziumba és későbbi tanulmányi ne­hézségek elkerülése céljából — a latin nyelvvel való küzdelem — már az I. osztályba igyekeznek felvétetni őket. Az iskolának tehát református szempontból érdeke, hogy a leánytanulók ne vonassanak el a fiúgimnáziumtól. Sárospatakon már egyenesen a római katoli­kus koedukációs polgári leányiskola létszáma növekednék. A leány­tanulóknak a fiúgimnáziumból való eltiltása a vidéki községek vagy városok katolikus iskoláinak válna előnyére, reformátusságunknak pedig igen nagy kárára."' Igen meggondolandónak tartjuk a jelen­legi helyzeten való változtatást, — mondja a jelentés — mert olyan vidéki községekben, vagy kisebb városokban, ahol más felekezetű leánypolgári iskola van, a jövendő református magyar anyákat, re­formátus leányainkat belekényszerítjük szinte a más felekezetű pol­gári leányiskolákba. Ne csodálkozzunk aztán, ha egész könnyen ad­nak majd reverzálist nemcsak anyagi, de lelki okokból is, hiszen egész más világban, más légkörben nőnek fel épp abban a korban, amely talán legfogékonyabb érzelmi kérdések iránt." A javaslat el­fogadása egyenesen válságos helyzetet teremtene Kunszentmikló­son, ahol koedukált római katolikus polgári iskola van és itt a tanu­lók 50%-a már most is református. A javaslat elfogadása a gimná­zium létszámának csökkenését és ezzel az államsegély elvesztését vonhatná maga után. A Rendtartás 11. §. 7. pontjának megváltoztatása tehát nem­csak erkölcsi, hanem anyagi veszteséget is jelentene a gimnáziumok jelentékeny %-ánál. Békésen a leánytanulók száma a folyó tanévben (1940—41.) 41; ez évi 2.000 P tandíjnak felel meg, ami jelentős

Next

/
Oldalképek
Tartalom