A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.
1941. május 6-8.
1941. május 6. — 45. 35 TŐI ismétlőiskolai serdülő bibliaköröket is, de előadó szerint ezek valószínűleg a hittanóra anyagának ismétlésére és egy-két bibliai hely elmondására szorítkoznak. Tiszáninnen 121 gyülekezetben folyik serdülőmunka. A tornai egyházmegyében nagy előny a serdülőmunkára, hogy minden gyülekezetben 14 éves korhatárral konfirmálnak. A felszabadult területeken általában 14 év a korhatár, egyébként általános a zűrzavar. A tiszántúli jelentés a serdülőmunkáról külön nem tesz említést. Az ifjúsági munkának Dunamelléken elkészített útjai vannak. Általában komoly törekvés látszik a vezetőképzés gyorsabb ütemére vonatkozólag. Gyomron, Szadán az ifjak már szüleikre is hatnak, az ifjúság hozza közelebb Krisztushoz az öregeket. A munka nagy akadályát mondják a táncban. A dunántúli jelentés szerint lelkipásztoraink gyengébb érdeklődést mutatnak az ifjúsági munka iránt. Réte azt jelenti, hogy az ifjúsági munka korcsmázás miatt nem kielégítő. Bátorkeszi arról panaszkodik, hogy „ifjúságunkat nem tudjuk komoly lelki munkára reávenni". Csilizradvány jelentése szerint: az előző évben volt ifjúsági egyesület, de jelenleg nincs, mivel nem jöttek. A veszprémi lelkipásztor is úgy látja, hogy az ifjúság menekül a komoly bibliai munkától, Marcellházán pedig a leventeegyesület bálok rendezésével elvonja az ifjakat az egyházias szellemű neveléstől. Balatonszőllős szerint az ifjúságot nem érdekli a bibliás egyházi egyesületi élet munkája, szórakozásait is a maga romlott ízlésének megfelelően maga választja meg. Az ifjúsági munka hiányát több lelkipásztor azzal indokolja, hogy nincs megfelelő otthon; Negyed pedig a jelentés szerint azt mondja, hogy ifjúsági munka nincs, de reméli, hogy eredményesebb lesz, ha jogos nemzeti igényeink minél kevesebb véráldozattal kielégítést nyernek. Ezek a nyilatkozatok mind azt bizonyítják, hogy sok helyen hiányoznak az ifjúság kézbentartásának feltételei. Megyercs kimutatja, hogy az ifjúság 33 év alatt 700 irodalmi remeket tanult be. Dunántúl 300 egyházközsége közül 152-ből jelentettek ifjúsági munkát; előadó úgy véli, hogy 14.413 ifjú közül körülbelül 4500 van gondozás alatt. 147 gyülekezetben volt ifjúsági bibliakör, 60 ifjúsági egyesületnek van otthona, a központhoz 14 egyesület csatlakozott. Konferenciát rendeztek 17 egyházban, háziipari tanfolyamot 7, gazdasági tanfolyamot 14, más tanfolyamot 5 helyen és 44 egyházból vitték ilyen tanfolyamokra az ifjakat. Ismeretterjesztő előadást 172 gyülekezetben, műkedvelő előadást 76 helyen rendeztek. Tiszáninnen 136 gyülekezetben volt ifjúsági bibliakör, 157 gyülekezetben ifjúsági egyesület. Ifjúsági ismeretterjesztő előadást tartottak 182 3*