A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.
1940. április 17.
10 1940. április 17. — 50— 51. Méltóztatnak bizonyára megérteni: hogy nemzetünk veszteségének és az én sajgó egyéni fájdalmamnak érzésein felül milyen súlyos csapás számomra az, hogy a korban előrehaladottabb és a nagyrabecsülés és barátság érzéseivel régóta hozzá ragaszkodó munkatárs kénytelen megemlékezni arról a nagy-nagy veszteségről, amely az ő időelőtti elhúnytávaili egész nemzetünket, a magyarországi református egyházat, a határokon túl élő minden magyart (akikért sokat munkálkodott) és különösen konventünket is érte. Darányi Kálmánt, a közélet munkását, páldaadó s a mai korszakban különösen szükséges jelentős tulajdonságok tették hivatottá arra, hogy átvegye a komoly és alkotó népi politika, valamint a gyakorlatilag keresztülvihető és minél gyorsabb ütemben megvalósítandó társadalompolitikai reformok vezetését. Higgadt megfontoltsága és nyugodt bölcsesége nagyobb megrázkódtatások nélkül tető alá juttatott megoldásra váró nagyobb közjogi alkotásokat is. Habár komoly és szilárd munkával, különösen az utolsó két évtizednek idegölő, folytonos tevékenységével, a haza és a nemzet szolgálatában életét és egészségét kockáztatta, — mégis mindnyájan tudjuk, hogy ezekben az években református egyházunk körében, különösen konventünk bizottságaiban és ülésein is komoly és értékes munkát végzett. Az ő szép, nemes és maradandó értékekkel gazdag életének korán elhúnyta annál fájdalmasabb egyházunk tagjai számára is, mert még évtizedeknek jelentős munkája várt volna reá. A Főtiszteletü Konvent bizonyára egyetért velem abban, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvében méltó kifejezést kell adnunk mélységes fájdalmunknak. Dr. Csikesz Sándor tiszántúli lelkészi póttag úrnak szintén időelőtt bekövetkezett elhúnyta egyházunkat egyik fáradhatatlan, lelkes, új munkatereket kereső és azokon nagy sikerrel dolgozott, kiváló tehetségű tagjától fosztotta meg. Munkásságának eredményeire és alkotásaira hálás kegyelettel gondolunk. Nagy megnyugvás számunkra, hogy nehéz kötelességeink végzésénél új és kiváló munkaerők állanak köztünk. Melegen köszöntöm dr. Petri Pál és dr. Jókay-Ihász Miklós világi rendes, valamint dr. Benkó Ferenc és dr. Szász Károly világi póttag urakat és tisztelettel kérem 1 tőlük a reánk váró fontos feladatokhoz odaadó, szíves közreműködésüket. Megilletődéssel értesültünk Böszörményi Sándor volt szlovákiai református püspök úrnak, valamint Szabó György úrnak, konventünk volt éles ítélőtehetségü és nagyérdemű ügyészének nem rég bekövetkezett elhúnytáról. Szolgálatukra és érdemes egyéniségükre kegyeiette! gondolva,
