A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.
1940. április 17.
62 1940. április 17. — 63—64—65. Tudomásul szolgál. 64. (14.) A dunamelléki református egyházkerület Filadelfia Diakonisszaképzőintézeti alapítvány 1939. évi munkájáról jelenti, hogy a múltév legfontosabb eseménye Biberauer Richárd igazgató-lelkész 1939. január 12-én bekövetkezett halála. Benne alapítóját és több, minit 35 éven át fáradhatatlan és hűséges szolgálatban álló vezetőjét vesztette el az intézet. Munkakörét ifjabb Biberauer Richárd vette át, az első intézeti lelkész szolgálatát Péter János látja el. A testvérek lelki elmélyítésére háromízben tartottak konferenciát. A júniusi konferenciához kapcsolódott 8 diakoniszsza testvér felszentelése, amelyet dr. Ravasz László püspök az általa készített, nagy hatást kiváltó szertartás alapján végzett. Hetenként közösségi imaórákat, reggeli áhítatokat tartottak. A testvérek kezébe naponkénti bibliatanulmányozó vezérfonalat adtak. Ezenkívül őket személyes Iellkigondozásbain is részesítették. A Magyar Vöröskereszt Egylet rendezésében nyolcvanórás szociális tanfolyamot tartottak s a vizsga elnöke valamennyi testvért kitűnően képesítette. Betegápoilónői tanfolyamuk szintén jó eredménnyel zárult. A testvérek létszáma 99, a jelöltekkel együtt 109. Gyülekezeti munkát végez 25, a Magyar a Magyarért mozgalom munkájában áll 2, a budapesti egyházmegye szolgálatában egy, a többiek különféle jótékony intézményekben anyaházi és kórházi beosztásban dolgoznak. Az egyesület adta a „Magyar a Magyarért" mozgalom nagyszerű hozzáértéssel működött s jelenleg a Fazekas Lajosné utódjaként a református nőket toborzó és szervező munka titkári minőségében alkalmazott Ungváry Erzsébetet is. 10 új testvér-jelölt van, vannak újabb jelentkezők is. A testvéreknek gyülekezeti munkára valló kiadása nagy áldozatot jelent az egyesületre, mert az ezekért kapott 50 P-s térítéssel szemben a fölös igényléseket felmutató magánápolásoknál 200 P-s térítést is kap. Az alapítvány gödöllői árvaházában 2 diakonissza 28 gyermeket gondoz. Az alapítvány támogatására baráti szövetség alakult. Az egyetemes konvent a jelentés tudomásulvétele kapcsán kegyelettel emlékszik meg Istenben boldogult Biberauer Richárdról, aki nemcsak munkáját és életét, hanem családi vagyonát is az egyháznak áldozta is csendben végzett szolgálatával sok áldást árasztott. Kívánja, hogy az ő életének öröksége az alapítvány további fejlődésében és virágzásában gyarapodást vegyen. 65. (15.) A dunamelléki egyházkerület püspöke felterjeszti Eőri Szabó Dezső külsősomogyi esperesnek, a balatoni fürdőmissziói bizottság elnökének a balatoni fürdőmisszió 1939. évi munkájáról szóló jelentését, 1939. évi elszámolását és 1940. évi költségvetését. A jelentés a fürdőmisszió