A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

a 285/1940. sz. konventi határozathoz. 561 jelölt által szabadon választott tárgy részleteire kiterjedő ismeret nem; annyira fontos, mint inkább az elméleti készültség; véleményünk szerint mindkettő egyformán fontos és ehelyütt is megismételjük, hogy a gya­korlati élet követelményei semmilyen irányban sem hagyhatók figyelmen kivül. 8. Ugyanott a 14. és 15. §. új intézményt rendszeresítenek: a dok­tori diplomában is a képesítés osztályozását és még külön a diploma mel­lékletét, mely a főiskolai tanulmányok egész tartama alatt végzett stúdiu­mokat és azok eredményeit részletesen felsorolja. Nézetünk szerint az el­sőhelyen említett újítás helyénvaló, de teljesen elegendő és egymagában eléri a kivánt célt, úgy hogy a második újítást — a külön mellékletet — legfeljebb csak az teszi indokolttá, hogy ilymódon a hallgatót az egész tanulmányi idő alatt állandóan szorítja a szorgalmas tanulásra és minél több sikeres kollokviumra. Magunk is hívei vagyunk annak az álláspontnak, mely szerint a jogi oktatás mai színvonalát lényeges mértékben emelni és ezzel együtt a jogi proletáriátus tömegét visszafejleszteni elkerülhetetlen szükségesség. Ugy véljük azonban, hogy az általunk indítványozott módosítások össze­férnek ezzel a kettős céllal és egy megfelelő következetességgel keresztül­vitt néhány éves átmeneti idő automatikusan meg fogja hozni a mindany­nyiunk által hőn óhajtott eredményt. Szemmellátható, hogy a javaslatban foglalt tömeges újításokat a vidéki egyetemek és a jogakadémiák a meglévő tanári létszámmal nem lesznek képesek keresztülvinni és új tanszékek felállítása, valamint külső szakelőadóknak nagyobb számban való bevonása elkerülhetetlen lesz. Mél­tóztassék Nagyméltóságod arra gondolni, hogy a tervezett kötelező heti 25 óraszám mellett a téli félévben előadandó 125 főkollégiumi óra ellá­tására a mai kötelező tanári óraszám mellett egymagában 12—13 tanár beállítására volna szükség s hol vannak még akkor a kötelező mellék- és speciálkollégiumok. A hazai egyházak, amelyek a nemzeti kultúra terén eddig sem riadtak vissza erejüket meghaladó áldozatoktól, számolnak ezzel az újabb súlyos megteiiheléssel is; annak elviseléséhez azonban kér­niök kell Nagyméltóságod jóindulatú támogatását és elsősorban az előt­tünk fekvő tervezet reánk sérelmes intézkedéseinek gyökeres módosítását. Fogadja Nagymáltóságod kiváló tiszteletünk őszinte nyilvánítását Budapest, 1940. január 9. A református egyetemes konvent elnöksége: Dr. Balogh Jenő s. k., főgondnok, világi elnök. Dr. Ravasz László s. k. pii&pök, lelkészi elnök. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom