A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

1940. április 17. — 143. 141 hére fizettetett ki s hogy a beruházási hozzájárulás 1940. évi összege a tőkésítés összegébe betudatott; 18. a tudományos célok támogatására előirányzott 2.000.— pengőt megszavazza s felhatalmazza a konvent elnökségét az egy­ház egyetemét érdeklő tudományos célok érdekében való fel­használására; 19. jóváhagyóan tudomásul veszi, hogy a lelkészi nyug­díjintézet betegsegélyezési feladatainak (IX. t.-c. 38. §.), köze­lebbről az OTBA-költségeknél mutatkozó hiány fedezésére to­vábbi 10.000.— P-s segély irányoztatott elő s felhatalmazza a közalap intéző-bizottságának elnökét és előadóját, hogy az e cí­men 'ténylegesen előállott hiány kiegyenlítésére szükséges fede­zetet az országos református lelkészi nyugdíjintézet javára ez összeg keretei között átutalhassa; 20. az 1940. évre szóló új járulékkimutatásnak az ország egész területére való elkészíttetését mellőzi s elrendeli, hogy az új járulékkimutatás csupán a dunántúli, tiszáninneni és tiszán­túli egyházkerület új, illetve változott egyházmegyéire vonatko­zóan készíttessék el, mégpedig olymódon, hogy az eddig is ide­tartozott egyházközségek reformátusainak lélekszáma az 1930. évi, a visszatért egyházközségek reformátusainak lélekszáma pe­dig az 1939. évi népszámlálás alapján állapítandó meg; 21. a bizottságnak a közalapi egyszersmindenkori segélyek iránti kérvények elbírálásáról szóló jelentését tudomásul veszi; 22. felhatalmazza a közalap intéző-bizottságának elnökét és előadóját, hogy a közalapi egyszersmindenkori segélyre szol­gáló és rendelkezésre álló összeg keretei között az év hátralevő részében beérkező és azonnali elintézésit igénylő kérelmeket el­bírálják és sürgős szükség esetén a segélyt megállapíthassák és kiutalhassák; 23. a 85/1938. számú konventi határozat 22. .pontjában foglaltak megismétlésével kimondja, hogy a közalapi egyszersmin­denkori segély engedélyezése iránti kérést ezentúl kivétel nélkül csak akkor veszi érdemi tárgyalás alá, ha az az e célra szolgáló és minden rovatában pontosan kitöltött nyomtatványon az egyházme­gyei és egyházkerületi közgyűlés útján és ezek határozataival ter­jesztetik elő; közgyűlési ajánlástól csak az elemi csapástól súj­tott egyházközségeknek közalapi egyszersmindenkori segély iránti és azonnali elintézést igénylő kéréseinél lehet eltekinteni;:

Next

/
Oldalképek
Tartalom