A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

1940. április 17. — 143. 137 közalapi járulékok és a netáni hátralékok előírására való figye­lemmel is szigorúan ellenőrizzék, ezenkívül arra is, hogy az egy­házközségek által felterjesztett építkezési terveket csak abban az esetben hagyják jóvá, ha az azok végrehajtásához szükséges anyagi eszközök az egyházközségnek rendelkezésére állanak, il-. letve azok az egyházközség anyagi romlása nélkül előteremthe­tőknek és igénybevéhetőknek látszanak; e) a tiszántúli egyházkerület püspökét felhívja, hogy I. kötelezze az alsószabolcs-hajdúvidéki egyházmegye es­peresét annak 1940. június 30-ig való bejelentésére, hogy a büd­szentmihályi, tiszalöki, tiszanagyfalui, rakamazí és vámospércsi egyházközség közalapi tartozása, az 1940. évi járulék és kése­delmi kamatokkal együttesen mennyi; II. a békésbánáti egyházmegyébe tartozó hátralékos egy­házközségek vagyonkezelésének megvizsgálására kiküldött bi­zottság összefoglaló jelentését s az egyes egyházközségekben végzett vizsgálatokról felvett jegyzőkönyveket és javaslatokat adja ki a békésbánáti egyházmegye esperesének és közalapi pénz­kezelőjének azzal az utasítással, hogy a közalap és az érdekelt egyházközségek érdekeit is lényegesen jobban szolgáló megol­dási módozatot az 1940. június 30-i állapot adatainak megfelelő helyzet alapján dolgozzák ki s 1940. évi augusztus l-ig terjesz­szék fel hozzá s az ilymódon eléje kerülő javaslatot a saját véle­ményének közlése mellett 1940. szeptember l-ig tárgyalás és a szükségesnek látszó intézkedések megtétele végett terjessze a konventi elnökségi tanács elé; III. értesítse a beregi egyházmegye esperesét és közalapi pénzkezelőjét, hogy a folyó évi járulék és a késedelmi kamat pon­tos megfizetésének feltétele mellett az 1939. évi december 31-i hátraléka megfizetésére a guíácsi egyházközség részére 5 évi, a tiszaszalkai részére 2, az ugornyai részére 2, a gergelyi egyház­község részére 3 évi részletfizetési kedvezmény engedélyeztetett; a tarpai egyházközségben végzett vizsgálatról felvett jegyzőköny­vet és bizottsági jelentést pedig megfelelő eljárás végett terjessze az egyházkerületi tanács elé; IV. értesítse a biharérmelléki egyházmegye esperesét és közalapi pénzkezelőjét, hogy a folyó évi járulók és késedelmi kamait pontos megfizetésének feltétele mellett az 1939. évi decem­ber 31-i hátraléka megfizetésére a furtai egyházközség részére 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom