A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.

1939. április 19-20.

'74 1939. lálprilis 19. — 67. között a vételárhoz való hozzájárulás arányában megosztottuk. A lelkészi nyugdíjintézet javára az azt megillető 41.93% fejében 13.173.19 P-t át­utaltunk, az országos közalap javára eső 18.243.89 P-t pedig elszámoltuk. A befolyt tiszta jövetelem a befektetett töke 6.58%-os kamatozásá­nak felel meg. Abból a célból, hogy a közalap és a lelkészi nyugdíjintézet tőkepén­zébői vásárolt és a közalap nevén álló bérház annakidején megújítható legyen, a 85/1938. számú konventi határozat 10. pontja alapján „bérház­felújítási tartalékalap" létesíttetett, a felújítási tartalékalap évi dotációja a vételár 1.5%-ában állapíttatott meg s az 1936. és 1937. évekre eső rész­let fejében a külön e címen nyitott folyószámlánkra 8,308.34 pengőt utal­tunk át. az 1939. évi részlet átutalására vonatkozóan pedig a költségvetés során teszünk javaslatot. Tisztelettel javasoljuk, méltóztassék a bérházról tett jelentésünket tudomásul venni s a bérház gondnokát az 1938. évi számadás terhe alól a szokásos fenntartással felmenteni. VI. Költségvetés az 1938. évre. Az országos közalap bevételeiből és jövedelmeiből az 1938. évre az alábbi összegek vehetők igénybe: 1. Mult évi pénztári maradék — — — — — — — — 1.231.50 P 2 Egyházközségi járulékok és késedelmi kamatok (165.647.42 P "és 14.135.04 P) — — — — — — — — — — 179.809.46 3. Tőkék tiszta jövedelme (kölcsönök utáni kamat: 17.472.89 P, folyószámlái kamat: 9.743.31 P, házbérjövedelem: 18.243.89, szelvényjövedelem: 134.50 P, együtt: 45.594.59 P, levonva ebből 493.51 P költséget) — — — — — — — — 45.101.08 4. Gusztáv Adolf-egyesületi perselypénz — — — — — — 753.69 Együtt: 226.895.73 P Ebből az összegből az egyházi VIII. t.-c. 3. §-ában foglalt rendelke­zések szerint 15% az alaptőke gyarapítására, 30% missziói célokra, 5% az idegenbe szakadt hívek gondozására, legalább 15% a lelkészi nyugdíj­intézet támogatására fordítandó, a fennmaiadó hányad pedig évenként a 2. §. a), b), c), d) és f) pontjai alatt felsorolt célokra használandó fel az egyetemes konvent által esetről-esetre meghatározott arányban. Ennek a íendelkezésnek figyelembevétele mellett a következő költ­ségvetést ajánljuk elfogadásra: 1. Tőkésítésre _________ 18.000.—P 2. .Missziói célokra — — — — — — — — 68.000 — 3. Külföldi magyar reformétusok gondozására — — 11.000.— Átvitel: 97000.— P 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom