A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.

1939. április 19-20.

7 1939. április 19. — 26—27—28. De emellett az észszerű földreform, társadalompolitikai tennivalók, népegészségügyi sürgős feladatok, általában a széles néprétegek javára megoldandó reformoknak egész sorozata áll előttünk. És ebben a heylzetben az egész világ külpolitikai fejleményei, valamint a gyorsan dübörgő történelmi események homályba burkolják a jövőt. Sem emberi erő, sem a legmegfeszítettebb emberi törekvés sem elégséges arra, hogy a legközelebbi jövőben biztosan megjelölhesse a tennivalók sorrendjét és útját. Csak példa gyanánt érintem: eléggé sajnálom, hogy a hivatalos kormányprogramm következtében ismét elhúzódott egyes földbirtokpolitikai törvényhozási intézkedések megtétele. Különösen pedig az, amit egyházi szolgálatomban is évek óta sürgettem, hogy törvényhozásunk növelje a falusi, saját gazdaságában élő, anyagilag is független, erőteljes magyar családoknak a számát és hogy több mint 100.000 szorgalmas, takarékos magyar mezőgazdasági vagy ipari munkás juthasson abba a helyzetbe, hogy szerezhessen magának legalább kb. 600 négyzetöl házhelyet, arra építhessen házat és ott kertes családi otthonában kerti vetemények termesztésével vagy baromfi- és egyéb állattenyésztéssel foglalkozva, kiegészíthesse egyéb munkakeresményét s magának és családjának minél kedvezőbb gazdasági és egészségügyi helyzetet teremthessen! Bizonyára együttérez velem a Főtiszteletü Konvent, amikor befejezésül az elnöki székből is a hálaadás és a fohász hangjait hallják tőlem. Hívő magyar református lelkünk mélységes hálaadásával borulunk le a Mindenható előtt, aki szeretett bennünket akkor is, amikor a világháború szörnyűséges megpróbáltatásai és az azt követő keserves esztendők alatt sújtott, a mostani történelmi időkben pedig újabb veszedelmek között nemzetünket szilárd hitem szerint megint a felvirágozás útjára fogja vezetni. E hálaadással együtt pedig fohászkodunk, hogy — a régi szép imádság szavait változtatva — törvényhozásunkat, egyházi hatóságainkat és mindazokat, akiktől a jobb magyar jövendő építése függ, a Mindenható igazgassa útaikban, segítse meg minden szándékukban és vezérelje olyan módon, hogy a magyar nemzetre váró nagy feladatokat, — amennyire ez emberi intézmények és viszonyok mellett lehetséges, — a legjobban tudják majd megoldani! Ezzel a fohásszal illésünket megnyitom. Mély megilletődéssel emlékezem meg az októberi ülésünk óta egyházunkat ért újabb veszteségekről. Elköltöztek közülünk: Kulin Imre egyházmegyei gondnok úr és F. Varga Lajos volt esperes úr, mindketten egyházi életünknek régi, érde-