A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.
1939. április 19-20.
342 1939. április 20. — 268—269. elnökségét, méltóztassék a Nemzetközi Missziói Tanács ülésére dr. Enyedy Andor konventi missziói előadót kiküldeni. Dr. Mott János az Indiából feladott táviratával egyházunknak a Nemzetközi Missziói Tanács ülésére való meghívását megerősítette. Az egyetemes konvent köszönetét nyilvánítja dr. Mott János úrnak, a külmissziói szövetség elnökének azon jóindulatú felajánlásáért, amellyel az 1938. évben Indiában Madras közelében tartott missziói tanács ülésén való megjelenésére egy magyarországi kiküldött részére 200 dollár utazási segélyt ajánlott fel. Egyúttal felkéri az egyetemes konvent elnökségét, hogy ezen köszönőlevélben méltóztassék rámutatni azokra az akadályokra, amelyek miatt a magyar kiküldött kiutazása lehetetlenné vált. 269. Bemutattatott dr. Vasady Béla egyetemi tanárnak 1938. évi szeptember hó 21-én 1622/1938. szám alatt tett jelentése, amelyben beszámol arról, hogy a genfi központ segítségével lehetővé vált a Hit és Szervezet, valamint az Élet és Munka ökumenikus mozgalmakról, ezek eddigi történetéről, az oxfordi és edinburghi konferenciák tárgyalásáról, valamint az ökumenikus mozgalmak jövőbeli célkitűzéseiről szóló mintegy 15 íves magyar nyelvű könyv kiadása. Ennek a könyvnek 1—1 példányát a református egyházközségek számára portóköltséggel együttesen egy pengőjével tudná rendelkezésére bocsátani. Amennyiben az egyetemes konvent e mű 1—1 példányát megrendeli az egyházközségek számára, az első 500 példányt a Genfből nyert támogatás alapján nyomatja ki, a többiért pedig csupán a papír és nyomási költséget fogja felszámítani. Az egyetemes konvent dr. Vasady Béla egyetemi tanár, országos református lelkészegyesületi tanulmányi főtitkár 16221938. számú jelentéséből örömmel látja az ökumenikus mozgalmakra vonatkozó 240 oldalas magyarnyelvű könyvnek a genfi központ támogatásával leendő kiadásának tervét és maga részéről is felkéri az egyetemes konvent elnökségét, hogy egyes lelkészi hivatalok részére a megállapított egy pengős áron — a rendelkezésre álló fedezet alapján — több példányt beszerezni szíveskedjék. Egyúttal kérje fel a módosabb egyházközségeket arra, hogy e könyvet paróchiális könyvtáruk részére és az ökumenikus mozgalom szélesebb körben való megismerhetése végett saját községükön is szerezzék be.