A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.

1939. április 19-20.

1939. április 20. — 246—247—248—249. 333 kes egyházaknak megküldi s Véleményüket kikérve, azt az egybehívandó Ökumenikus Tanácsnak döntés céljából előterjeszti. Hogy az egyházak képviselőivel való összefogás lehetővé váljék, a 14-es tanács felhívta az egyházak vezetőit, hogy a konferenciára képviselőket küldjenek. Ez a kon­ferencia 1938. május 19—22. napjain Utrechtben meg is tartatott. Még ezek a határozatok az egyházaktól jóváhagyással nem érkeztek vissza. Az egyetemes konvent az ökumenikus mozgalom irányítá­sára felállított „Egyházak Ideiglenes Tanácsa" által megküldött Ökumenisciier Rat der Kirchen című teivezet fordítását és annak német szövegét azzal a felkéréssel küldi meg az egyházkerületek püspökeinek és theológiai akadémiáinak, illetőleg fakultásoknak, hogy azt tanuimányozni és a tervezetre vonatkozó javaslataikat legkésőbb három hónap alatt az egyetemes konventhez beküldeni méltóztassanak. 260. Az egyetemes konvent elnöksége az 1938. évi július hó 25— augusztus 10. napjain Genfben tartandó IV. Ökumenikus Szeminárium programmját 1938. évi március hó 18-án 2.958/1938. szám alatt kelt iratá­val azzal a kéréssel küldötte meg a négy egyházkerület püspökének, kö­zöljék azt a theológiai akadémiákkal (lelkészképző intézettel) s utasítsák ezek igazgatóit, hogy theológusaink és segédlelkészeink figyelmét erre a szemináriumra nyomatékosan hívják fel. Ezzel kapcsolatban bemutattatott a Genfben megtartott Ökumenikus Szeminárium működéséről szóló jelentés. E jelentés a következő értesí­téssel végződik: „Különböző oldalakról felmerült az a kívánság, hogy egy regionális szeminárium rendeztessék Hollandiában vagy Magyaror­szágon, abból a célból, hogy szélesebb köröknek legyen alkalmuk a köl­csönös megértésnek és egy internacionális theológiai munkaközösség­nek ezen ökumenikus munkájában résztvenni." Az egyetemes konvent tudomásul veszi azt, hogy az 1939. évi ökumenikus szemináriumnak Budapesten való megtartása Genfben elhatároztatott és az Országos Bethlen Gábor-Szövet­ség e célra kiküldött külön bizottsága ennek megrendezési mun­kálatait már folyamatba is tette. Örömmel üdvözli e szemináriumnak a folyó évi szeptember hó 12—23. napjaira tervezett megtartását és felhatalmazza a külügyi bizottságot arra, hogy e terv keresztülvitelét a konvent erkölcsi támogatásának kifejezéseképen támogathassa. 261. Az egyházak ökumenikus tanácsa „Ideiglenes bizottság"-ának 1939. évi január líó 27—30. napjain tartandó ülésére szóló meghívás alap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom