A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.
1939. április 19-20.
1939. április 20. — 193—194—195—196. 283 A bizottságnak a középiskolai tankönyvek engedélyezéséről készített jegyzékét 1) megerősíti s elrendeli annak a református középiskolák igazgatóival való közlését. 194. A lévai református egyházközség 137/1939. számú s a dunántúli egyházkerület püspöke által az egyetemes konvent elé fölterjesztett kérésében arra kéri a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy Léván önálló hitoktatói állást szervezzen. Az egyetemes konvent figyelembe véve azt, hogy Léván az állami gimnáziumba, az állami polgári iskolába s a róm. kat. polgári leányiskolába s a községi tanonciskolába 209 református tanuló jár, a lévai egyházközség kérését pártolással terjeszti a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr elé, annál is inkább, mivel az országhoz visszatért városokban a magyar iskolázás minden tekintetben rendkívüli feladatok megoldása előtt áll. 195. A volt szlovenszkói tiszáninneni református egyházkerület püspöke az egyetemes konvent elé terjeszti a rimaszombati református egyházközség kérését, melyben Rimaszombatban önálló hitoktatói állás szervezését kérik a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól. Az egyetemes konvent figyelembe véve azt, hogy a különféle rimaszombati állami iskolákban összesen 237 a református tanulók száma, a rimaszombati református egyházközség kérését pártolással terjeszti a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr elé, annál is inkább, mert az országhoz visszatérő városokban úgy a lelkipásztorokra, mint az iskolákra, de különösen a vallásoktatásra rendkívüli feladatok várnak; Rimaszombatban egyébként csak egy lelkipásztor és segédlelkész működik, akik a vallásoktatás ellátására kellő időt nem szentelhetnek és így különösen is indokolt egy új önálló hitoktatói állás szervezése. 196. A dunamelléki egyházkerület püspöke 973/1939. szám alatt felterjeszti az egyetemes konvent elé a pestkörnyéki református egyházmegye vallásoktatóinak kérését. E kérésben a nevezett, állami illetményben részesülő vallásoktatók előadják, hogy tiszteletdíjuk a X. fizetési osztály 3. fokozatával kezdődik és legföljebb a IX. fizetési osztály 1. fokozatáig emelkedhetik, azaz összegszerűen 149 P /50 fillértől legfeljebb 197 P 50 fillérig (a megfelelő lakbérrel). Kérésük ennélfogva az, hogy tiszteletdíjuk a középiskolai tanárok fizetésének megfelelően állapíttassák meg, azaz a IX. fizetési osztály 3. fokozatával kezdődjék s ezután a köLásd a 2. számú mellékletet.