A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.

1938. április 27-28.

62 1938. április 27. — 7—8—9—10. mentőbb és alaposabb szabályozását. Éppen ezért a duna­melléki egyházkerület javaslatának elfogadásával Egerházy Lajos ORJO-igazgató szociális és gazdasági programmterve­zetét megküldi az egyházközségeknek azzal, hogy a tervezettel minden egyházközség presbitériuma behatóan foglalkozzék és a sok falusi vonatkozással átszőtt javaslatra különösen falusi egy­házközségeink presbitériumai tegyék meg észrevételeiket, hogy azok alapján az egyházmegyék és egyházkerületek kialakít­hassák a maguk véleményét és így azután országos vonatkozás­ban is minél teljesebben alakuljanak ki azok a szempontok, melyeknek egységbe foglalása képezze a meginduló nagy élet­tevékenység alapját. 82. Bemutattatott az egyetemes konvent missziói bizottsága tanya- és szórványgondozó albizottságának a tanyamisszióra vonatkozó előterjesztése, amint következik: Tanyamisszió körébe tartozandónak tekintjük egyelőre azokat a területeket, amelyeket tanya, puszta, telep és külterület névvel szoktunk jelölni. A tanyamisszió helyzeténél fogva elkülönítendő a szórvánvmisz­sziótól. Mert a tanyamisszió nem más, mint az anyaegyházközség köte­lezettsége az által végzendő lelkigondozásnak minden lélekre való ki­terjesztésével. A tanya éppen olyan alkotórésze egy-egy egyházközség­nek, mint a Kossuth-utca, vagy Nagy-utca. A különbség az, hogy egyik a templomtól 500 lépésre, a másik 5—30 km-re van. De ez a fizikai távolság semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az egyik egyház­tag kevesebb, a másik nagyobb távolságra essék az egyháztól, illetve az egyház gondoskodó szeretetétől. A tanya népének gondozása az egyházközség legszigorúbb kötelessége, annyival is inkább, mert a magyar tanyát egy nagyszerű forrásnak kell tekinteni, mely szüntelen táplálja a községek és városok sok helyen fogyatkozó reformátusságát. Az is bizonyos, hogy a magyar tanya lelke tele van vágyódással, szom­júhozással. Hálásan felel a hívó szóra s örömünnep számára, mikor a pusztaságban megzendül az Ige. Elsőrendű feladat a tanyák népét megtartani a magyar református egyház számára. De mivel sok áramlat próbálja megnyerni a maga gondolatvilágának vagy törekvéseinek s ezért szüntelenül ostromolja: a református egyház számára csak úgy tartható meg, ha állandóan gondol vele, érintkezik vele, nevelése alatt tartja s mint drága népét szereti. Magyarországon a külterületen él 360.382 református. Egyház­kerületenként a következő a megoszlás: a dunántúli egyházkerületben

Next

/
Oldalképek
Tartalom