A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.
1938. április 27-28.
10. számú melléklet a 313 1938. sz. konventi határozathoz. Dr. Erdős Károly és dr. Vasady Béla együttes jelentése az 1937. évi oxfordi és edinburghi konferenciáról. Főtiszteletű és Nagyméltóságú Elnökség! Méltóztatott alulírottakat az 1937. év nyarán Oxfordban és Edinburghban tartott keresztyén ökumenikus konferenciákra, mint a magyarországi református egyház hivatalos képviselőit kiküldeni úgy, hogy dr. Vasady Béla megbízást kapott mind a két konferenciára, dr. Erdős Károly csak az edinburghira. Ezeken a konferenciákon e megbízatás alapján résztvettünk, mégpedig Oxfordban július hó 12—26-ig, Edinburghban pedig augusztus hó 2—18-ig. Az előbbi városban a Gyakorlati Keresztyénség (az ú. n. „Élet és Munka") Világmozgalmának konferenciája jött össze, az utóbb megnevezett városban pedig a Hit és Egyházszervezet világkonferenciája. Mindkét mozgalom ez alkalommal tartotta második világkonferenciáját. A magyarországi evangélikus egyház mindkét konferencián dr. Pröhle Károly soproni egyetemi nyilvános rendes tanár úrral képviseltette magát. A romániai református egyház képviseletében mindkét konferencián Maksay Albert kolozsvári theológiai professzor jelent meg, az edinburghi konferencián pedig a csehszlovákiai magyar református egyház is képviseltette magát Sörös Béla losonci theológiai szemináriumi igazgató személyében. i Mindkét konferencia igen nagyjelentőségű témákkal foglalkozott és fontos határozatokat hozott. Az oxfordi konferencia elsősorban azokkal a kérdésekkel foglalkozott, amelyek a különböző keresztyén egyházak gyakorlati együttműködésének megvalósítása közben válnak aktuálissá, illetve azok fölött a keresztyénellenes ideológiák és eszmeáramlatok, szekuláris világnézetek és egyházellenes megmozdulások fölött gyakorolt evangéliumi kritikát, amelyekkel ma többé-kevésbbé majdnem minden országban találkozunk. Főbb témái a következők voltak: Egyház és népEgyház és állam. Egyház és gazdasági rend. Egyház és a nevelési rend-