A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.
1938. április 27-28.
5 1938. április 27. — 2. iok között, a folyó évtől kezdve a saját templomainkban adjunk hálát a Mindenhatónak. Főtiszteletü Konvent! Ha követve nagy elődeimnek hagyományos -szokását, szólni kívánnék az egyházunkat érdeklő legfontosabb közéleti kérdésekről, társadalompolitikai és nemzeti közművelődési problémáknak egész garmadája tolulna elém. Tekintettel az üléseinken elintézésre váró ügyek tömegére, csak néhány főbb kérdés vázolására szorítkozom; hangsúlyozván, hogy nincs •okom változtatni azokon, amiket erről a helyről a mult évben elmondhattam. Csonkamagyarországnak jelenlegi szomorú helyzete mellett is megnyugtató az a tény, hogy szemben a száz év előtti történelmi eseményekkel, különösen azzal, hogy akkor a szükséges alkotmányjogi és társadalompolitikai reformokat a legnemesebb magyar államférfiak töfekvései •ellenére sem lehetett kellő időben és fokozatosan megvalósítani, — napjainkban a törvényhozásnak mindegyik tényezője, éppen úgy, mint a kormány és az egyházak egyetértenek abban, amit én is két évtized óta sokszor sürgettem: meg kell tenni minden igazán célravezető és alkalmas intézkedést avégből, hogy a magyarságnak széles néprétegei számban, gazdagságban, jólétben és műveltségben gyarapodjanak, különösen pedig, hogy népegészségügyi, élelmezési, lakásügyi és művelődési viszonyaik javíttassanak. Tudjuk és átérezzük, hogy e nagy célok mielőbbi megvalósíthatása végett nemcsak az államnak, hanem nekünk egyeseknek is jelentékeny áldozatokat kell hoznunk. Csak azt az óhajt kell kifejeznem, hogy a valóban szükséges és sürgős milliárdos beruházási programm megvalósítása a legközelebbi években se szüntesse meg református testvéreinknek nagy áldozatkészségét, amelyre egyházi, szegénygondozási és oktatásügyi célokra továbbra is szükség lesz. Arra nézve, hogy szociális célokra még mennyit kell tenni, csak egy adatot említek. A közsegélyre szoruló munkaképtelenekről közzétett hivatalos statisztikai kimutatásból 1) legutóbb megdöbbenéssel szereztem tudomást arról, hogy még 1936-ban is hazánk egyes megyéiben, különösen az északi megyékben 21.000 egyén segélyt egyáltalán nem kapott és voltak olyan közsegélyre szorulók, akik egy egész évre csak 20, sőt 14 pengőn aluli segélyt kaptak. Ezek a szegények tehát a legnagyobb mértékben rászorulnak az egyházak vagy magánosok részéről érkező további jótékonyságra. Ezzel szemben örvendetes haladásról is szólhatok. Megnyugvással említem fel, hogy a Főtiszteletü Konvent által mult évi ülésszakunkban előadott előterjesztésnek is megfelelően, törvényhozásunk megalkotta a Magyar Statisztikai Szemle XVI. évf. (1938) 118. 1.
