A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.
1938. április 27-28.
1938. április 28. — 140—141. 155 lyével szedhetők és iskolai gyűjtések is csak az egyházkerületi főhatóság által engedélyezett közcélokra eszközölhetők. A fenti rendeletnek, a vallásos iskolai gyűjtésre vonatkozó megtiltásához a konvent elnöksége nem járulhatott hozzá, mivel ez az 1790. évi XXVI. t.-c. 10. §-ában az egyházunk számára biztosított adomány gyűjtési jog feladásával volna egyenlő. Erről pedig egyházunk és iskoláink fenntartásához fűződő érdekeink folytán nem mondhatunk le. A konventi elnökség kérte a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy a fenti 54.285/1937. V. 2. számú iratát iskoláink tekintetében hatálytalanná nyilvánítsa. Az egyetemes konvent a konventi elnökség előterjesztését megerősítve kéri a miniszter urat a megfelelő intézkedés megtételére. 141. (8.) Az egyetemes konvent 162/1937. számú határozatával felhívta az egyetemes tanügyi bizottságot, hogy a középiskolai, tanítóképzőintézeti és polgári iskolai szakelőadókkal készíttesse el az iskolaügyi jelentések alapjául szolgáló s az említett három iskolafajra egyaránt alkalmazható kérdőpontokat és azt terjessze az 1938. évi konventi ülés elé. Az egyetemes konvent az egyetemes tanügyi bizottság javaslatára a következőket határozza: 1. Az iskolaügyi jelentésnek teljes képet kell adni az iskola életéről mind anyagi, mind szellemi vonatkozásban. Ezért a közép- és középfokú iskolákról szóló konventi jelentésekben az eddig külön pont alatt előadott és ez iskolák vagyoni helyzetére,, köztartások működésére és a cserkészetre vonatkozó jelentéseket is magában foglalja. 2. Célja az is, hogy a fejlődés, vagy hanyatlás kimutatható, ellenőrizhető legyen, hogy ahol az 1934: XI., és az 1935 : VI. t.-c. szerint veszély fenyegetné az iskolák fennállását, avagy autonómiáját, kellő időben intézkedhessék az egyetemes egyház. 3. Szükségtelennek tartja, hogy külön jelentés számoljon be a fiú- és külön a leányközépiskolákról. Az egyetemes tanügyi bizottságban ugyanis egy előadója van a fiú- és leányközépiskoláknak, az 1934:XI. t.-c. mindkét iskolatípusra egyaránt érvényes, úgyszintén Rendtartásunk is. A polgári fiú- és leányiskolákról, a tanító- és tanítónőképző-intézetekről mind az egyházkerületi közgyűlésen, mind az egyetemes tanügyi bizottságban is egy jelentés ad számot. 4. E kérdőpontok nemcsak a középiskolákra, hanem a pol-