A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
1937. május 3. — 105. 114 Minthogy egy lakás hosszabb ideig, három lakás egy-egy negyedévig, három üzlethelyiség pedig egy-egy hónapig üresen állott, az előírt bérből üresedés címén 1.928.33 P-t voltunk kénytelenek leírni. Az üresen volt lakások és a megüresedett üzlethelyiségek újbóli bérbeadása — némi bércsökkentés árán — sikerült, úgyhogy 1936. november 1-től kezdődően, valamennyi helyiség bérbe van adva. A végrehajtott üzletbércsökkentés miatt 303.31 P veszteségünk volt, amit a legutóbbi időben kiadott lakásoknál elért lakbéremelés 284.99 P-re mérsékelt. Az új házaknál különösen fontos, hogy minél előbb minden lakás és üzlethelyiség ki legyen adva. Ez azonban rendesen azt eredményezi, hogy a bérlő fizetőképessége és fizetőkészsége nem ellenőrizhető kellő módon. Ezért általános jelenség, hogy az új bérházak bérlői között feles számban akadnak, akik bérfizetési kötelezettségüknek nem tudnak, vagy a bérleszállítás és a hátralék elengedésének reményében nem akarnak eleget tenni. Ez különösen az első hónapokban mutatkozott igen élesen. A kellő időben végrehajtott néhány felmondás és peresítés, majd kilakoltatás útját vágta a nem kívánatos felfogás elterjedésének és megerősödésének s az előbb túlzott mértékben jelentkezet késedelmes bérfizetés nem csak megállott, hanem vissza is fejlődött. Még így is 1.649.17 P hátralékos bérkövetelés maradt, amiből 455.84 P mint behajthatatlan leírandó. Van azonban olyan lakó is, aki annyira igyekszik kötelezettségének eleget tenni, hogy inkább előre fizet, hogysem késedelembe essék. Így 218.36 P túlfizetés is mutatkozik az elszámolásban. Összegezve az elmondottakat, az elszámolás végső összegei ezek: Bérjövedelem-előírás 32.496.49 P Pótelőírás lakbéremelés miatt . . 18.32 Összesen: 32.514.81 P. Leírás: a) üresedés miatt . . 1.928.33 P b) iakbércsökkentés . . 303.31 2.231.64 P Követelés: 30.283.17 P Befolyt lakbér címén .... 28.852.36 Hiány: 1.430.81 P Ehhez hozzáadandó a túlfizetés . 218.36 Hátralék: 1.649.17 P Behajthatatlanság címén levonandó 455.84 Marad: 1.193.33 P