A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.

1937. május 3-4.

1937. május 4. — 147—148—149. 149 .23 évi szolgálati ideje vétessék alapul, elutasíttatott. Az elutasítás indo­kául az szolgált, hogy az ügyrend 141. §-a szerint a nyugdíjösszeg meg­állapításánál csak a már betöltött teljes szolgálati évek veendők figye­lembe, folyamodó néhai férje pedig 1935. évi december hó 30-án halt el, s így ez az 1935. év betöltött szolgálati évnek nem volt tekinthető. Az özvegy a méltányosságra való utalással kéri a határozat meg­változtatását. Az egyetemes konvent a végrehajtó-bizottság határozatát indokainál fogva helybenhagyja. 148. Tárgyaltatott néhai Kátai István volt balatonarácsi lelkipász­tor volt feleségének, Turi Rózsának felebbezése a nyugdíj intézeti végre­hajtó-bizottság 1937. évi március hő 17-én kelt 7511/1936. számú ha­tározata ellen. A szóbanlevő határozattal a végrehajtó-bizottság folyamodónak özvegyi év járadék engedélyezésére irányuló kérelmét elutasította, mert ezt a kérelmet az egyetemes konvent 131/1936. számú elutasító hatá­rozatával már jogerősen elbírálta s mert a nevezett új kérvényében ;semmi új, eddig nem ismert ténykörülményt fel nem hozott. Az egyetemes konvent a végrehajtó-bizottság elutasító határozatát indokainál fogva helybenhagyja. 149. Tárgyaltatott Lányi Jenő soponyai lelkipásztor felebbezése a nyugdíjintézeti végrehajtó-bizottság 1936. évi december hó 19-én hozott 6565/1936. számú határozata ellen. E határozattal megengedte a bizottság, hogy a Lányi Jenő ter­hére az 1934—36. évekről fennálló 1021 P 28 f nyugdíjintézeti járulék­hátralékból két évi tagsági díj hátralékot, vagyis 193 P 48 f-t 1936. évi december hó végéig, — a többi hátralékot pedig a késedelmi kamatok­kal együtt 1937. évi augusztus hó végéig töriesztnesse. Felebbező kéri a végrehajtó-bizottság határozatának megváltozta­tását olyformán, hogy a fizetési határidő kezdete 1937. évi szeptember hó 15-ike legyen, mert előbb fizetést teljesíteni nem képes. Az egyetemes konvent a felebbezést elutasítja és a bizott­ság határozatát indokainál fogva helybenhagyja. Egyben utasítja az egyetemes konvent a mezőföldi egy­házmegye esperesét, hogy a kérdéses hátralék behajtása iránt a végrehajtási eljárást azonnal tegye folyamatba és gondoskodjék, hogy a hátralékos tartozás havi rendszeres törlesztése legalább havi 30 pengőjével azonnal megkezdessék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom