A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1890-1894.

1891. április 7-12.

148 II. számú melléklet. frt, mert az épitkezéshez szükséges költségnek (3000 frt, melyből 2000 frt tőkesegély, 1000 frt pedig még fölveendő) csak törlesztési és kamat járuléka évi 90 frtot vesz igénybe a 294 frt évi egyh adó­ból. L. sz. 200, kik házas zsellérek, iparosok, vasúti hivatalnokok. Mult évben segélyeztetett 300 frttal, mely összeg jövőre állandóvá jegyeztetett fel. Most kérnek 400 frt állandó segélyt, hogy a tanitó fizetését a hívek 100 írtjával, 500 frtban biztosították. Más felekezeti tanítóknak, tekintettel az ottani helyi drágaságra 600—700 frt a fizetésük, megszavaztatott. b) Csehi. Idegen ajkú és felekezetű lakosok között az anya­egyház (Perbete) lelkésze által nehezen megközelíthető távolságban. A tanitó díjazására, kinek ott nem csak felekezeti, de nemzeti feladata is van 200 frt évi segélyt kér, vagyonuk 10 kat. hold föld, melynek vételi árában még 650 frttal tartoznak; lélek sz. 59, kik 211 frt 64 kr egyh. adót fizetnek. Mult évben fölvétetett 100 frt egyszersmindenkori segélyre, most megszavaztatott 200 frt. c) Pozsony és vidéken Szabó Imre somorjai lelkész misz­sziói gondozása alatt. Lelkek száma a városban mintegy 600 lélek; tekintve a város jelentőségét s ennek folytán a ref. híveknek ottani évről-évre való szaporodását, önálló misszió körré lenne alakítandó, s erre nézve kéri az egyházkerületet, hogy az eddigi 200 frt segély emeltessék fel annyira, hogy a hitoktatás után fizetni szokott állami javadalommal együtt, a czélnak megfelelő összeg biztosittassék a lel­késznek. Évi állandó 200 frt. d) A nyitravidék misszióra ismételve kéri a segélyt az egyház­megyei közgyűlés s az al.-ó-szőllősi lelkész ré.-zére bizonyos uti áta­lányt kér a konventtől; a missziói kör ügye azonban az utóbbi egyházkerületi közgyűlésen nem tárgyaltatott. IV. Veszprémi egyházmegye: Köves Kállai missió 250 km. kör, 3 szolgabírói járás. Körlelkész Sebestyén Gábor, május havában tette meg körútját, a gyermekeket tankönyvekkel ellátta, konfirmált, űrvaesoráját osztott, keresztelt, esketett, temetett. Lelkek száma 271. Missziói illeték 150 frt. Kaposvár 22 község. A vidéken 162 lélek. Erősödő központ 9. évi fennállása óta beltelket szerzett, lelkészlakot, diszes templomot épittet 17,000 frtnyi befektetéssel, amiből még 5000 frt adósság ter­heli. Ily körülmények között az egyház segélyezése még most nélkü­lözhetetlen. A lelkész, lelkészi teendői mellett, mintegy 100 növen­déket oktat a vallásra (ág. hitv. és ev. ref) sok oldalú teendőiért 500 frttal dijaztatik. A 200 frt segély tovább isnélkülözhetlen lévén megszavaztatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom