A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1887-1890.

1889. március 21-28.

7 E) Tiszántúli egyházkerületből: Egyháziak: Világiak: Szabó János Ritoók Zsigmond Szél Kálmán Gróf Ráday Gedeon Szeremley József Gróf Degenfeld József Tóth Sámuel rendes tagok, György Endre rendes tagok, Székely Károly Tisza István Szeremley Sámuel póttagok. Kovács Ferencz póttagok. Jegyzőkönyvbe vétetni határoztatott. 4. Jegyző olvassa a megjelent tagok neveit: az elől kitett sorrendben igazoltattak. 5. Jegyző előterjeszti, hogy a tiszántúli egyházkerület nagyér­demű püspöke Révész Bálint, gyengélkedése miatt meg nem jelenhet­vén, helyette az egyházi törvények értelmében Kiss Áron szatmári esperes, mint azon egyházkerületben legidősebb esperes jelent meg. Az egyetemes konvent szomorúan értesül arról, hogy Révész Bálint püspök a konvent tanácskozásai­ban jelen alkalommal részt nem vehet, a helyettesí­tésre nézve tett intézkedést tudomásul veszi s Kiss Áron esperest helyének elfoglalására fölhívja. 6. A dunántúli egyházkerület püspöke jelenti, hogy azon egy­házkerületből Tisza Kálmán főgondnok elfoglaltatásai miatt szintén nem jelenhetvén meg, intézkedett, hogy a hivatalára nézve legidősb egyházmegyei gondnok e konventi ülésekben legyen jelen. Helyeslő tudomásul vétetik. 7. Jegyző jelenti, hogy a tiszántúli egyházkerületből Ritook Zsigmond konventi rendes tag nem jelenhetvén meg, illető püspök gondoskodott, hogy az első póttag Tisza István vegyen részt a kon­venti ülésekben. Tudomásul vétetik és Tisza István jelen kon­venti ülésekre igazoltatik. 8. Az elnökség a jegyzők megválasztására, a szakbizottságok megalakítására hiván fel a konventet: jegyzőkké közfelkiáltással megválasztattak : Ko­vács Ödön, Tóth Sámuel egyházi, Ritoók Zsigmond és Szát-z Béla világi részről. — Ritoók Zsigmond jelen

Next

/
Oldalképek
Tartalom