A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.
1881. március 8-14.
tetve látván, indítványozza, hogy ezen kérdés a sérelem megorvoslására, — illetőleg a bekövetkezhető viszás állapotok megelőzésére czélzó eljárás megállapítása végett, a sorrendbe felvétessék; és mivel a fenforgó sérelem mindkét evang. egyházat egyformán érinti, kívánatos, hogy a követendő eljárás a két testvér felekezet képviselete s kormányzata által együttesen állapittassék meg. Bejelentvén egyszersmind, hogy az ágostai evang. egyház értekezlete egyenesen azon czélból gyűlt össze a jelen napokra, hogy ezen sérelmes ügyben való közös tanácskozásra alkalmat nyerjen és adjon,amint az egyetemes felügyelő B. Radvánszky Antal ur részéről ki is fejeztetett: indítványozza, hogy a gyűlés, a mennyiben az ágostai evang. testvérek kezdeményezését elfogadja, a czélba vett közös tanácskozásra megbízottakat nevezzen ki. Az indítvány egyértelmüleg helyesléssel fogadtatván, a felmerült sérelem mikénti eszközlése fölött az ágostai hitv. testvér egyház megbizottaival együtt tartandó tanácskozásra, püspök és fögondnok urak, az 1879. évi konventi gyűlés 22. sz. végzésében átalánosságban már különben is rájok ruházott megbízatásukhoz képest kiküldetnek. A tanácskozmány megállapodásáról teendő jelentésük még e gyűlés folyama alatt beváratván. 85. Tárgyalás alá vétetett, az egyetemes konvent által átalánosságban elfogadott köznevelési és közoktatási tervezetre vonatkozó javaslat s ennek az egyetemes tanügyi bizottság módosításai szerint átalakított szövege, mely az egyes egyházkerületek kifejezett véleményeinek alapján készíttetett s terjesztetett elé. A bevezető sorok s az 1. §. majd legvégül, midőn az egész szervezeti munkálat megállapítva lesz, fog tárgyalásra felvétetni. 86. Tehát fölvétetett az 1-ső rész, mely a népnevelési és oktatási intézetekről szól. 2—4 §-ok változatlanul elfogadtattak. 5. §. az egyetemes tanügyi bizottság javaslata szerint. 6. §. szintén. 7. §. változatlanul elfogadtatott. 8. §. az egyetemes tanügyi bizottság javaslata szerint végül azon pótlékkal: és mint iskolai alap az egyház tulajdona marad. 9. §. az egyetemes tanügyi bizottság javaslata szerint. 10. §. változatlanul elfogadtatott. 11. §. az egyetemes tanügyi bizottság javaslata szerint. 12. §. szintén. 13. §. szintén, a második bekezdés elhagyatván. 14. §. változatlanul elfogadtatott.