A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.

1885. november 17-25.

«9. 35 Ezeket előre bocsátván, van szerencsénk tisztelettel bemutatni a földhitelintézetnek a közalapról vezetett mind bárom számlája kivona­tát, és a „Lelkészi nyugdij pénztárról" vezetett külön számlát, mind a két félévről, melynek mindenike teljesen rendben van és kifogástalan. Hasonlóképen van szerencsénk bemutatni az ennek alapján kiszitett kimutatást az egyes egyházmegyék által történt befizetésekről, mely jelentésünknek 5-ik számú melléklete; és a számadások megvizsgálá­sáról készített táblás kimutatást, mely jelentésünknek 6-ik számú melléklete. Mindezen pénztári könyvek pontosak és helyesek, s ezek­nek közléseért is tisztelettel esedezünk. Különösen a számadások meg­vizsgálásáról felvett okmányokról meg kell jegyeznünk, hogy miután a földhitelintézet a maga számláit minden félévben lezárja: ezen fél­éves rendszerhez a mi számadás vizsgálatunknak is alkalmazkodnia kell; máskülönben pedig ezen számadás vizsgálatok oly alakban vannak szerkesztve, hogy szélesebb körök által is áttekinthetők legyenek. Ezen számadások megvizsgálásából a következő körülmények tűnnek ki: a) Minthogy a mi pénztári évünk julius 1-én kezdődik, a földhi­telintézet pedig a polgári évhez alkalmazva vezeti a maga könyveit: tehát az általános folyó számla egyenlegét minden julius 1-én átvezeti a második félév általános folyó számlájára, mert az ránézve folyó évi pénz, ránk nézve azonban mult évi pénztár maradék; megforditva: az általános folyó számla deczember 31-iki egyenlegét, mint tavalyi pénztár maradékot kezeli tovább, márczius 3l-ig, s akkor azt, a mi belőle eddig ki nem fizettetik, mind a saját házi rendszere, mind a zsinati törvény, mind velünk létrejött megállapodása szerint tőkésiti; holott ez ránk nézve nem tavalyi pénztármaradék, hanem a folyó év első felének jövedelme. Ebből gyakorlatilag minden évben be fog következni az a ránk nézve hátrányos eset, a mi most megtörtént, hogy a földhitelintézet 1885. ápril 1-én *20,758 frt 90 kr olyan pénzt tőké­sített, mely a második pénztári év folyó szükségeire forditandó, s most már az ezen vásárolt záloglevelek csak veszteséggel adhatók el. Mind­azon által a végrehajtó bizottság költségvetése készítésénél ezt is elkölthető pénznek tekintette, s most megfelelő intézkedést kér a mé­lyen tisztelt konventtől, hogy a mennyiben a fedezet az általános folyó számla mai egyenlegéből ki nem telnék, a záloglevelek a fennebb emiitett, s a mi czélzatunk ellen tőkésített összeg erejéig eladhatók legyenek. A mi pénztári évünknek ilyen berendezéséből a vidéki pénzkeze­lésben is nem kevés baj származik, s épen azért a végrehajtó bizottság a kezelési szabályjavaslatban ennek megváltoztatását s a polgári évhez való alkalmazását indítványozza. b) A második körülmény az, hogy a földhitelintézet, bár erre a 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom