A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.

1884. november 17-24.

71. 72. 73. 87 A felirat egyhangúlag minden észrevétel nélkül elfogad­tatik, annak felterjesztésére s annak alapján eljárásra a kon­venti elnökség felkéretik. A feliratot készített küldöttségnek s különösen az azt szerkesztett Filó Lajos urnák elismerés és köszönet nyil­váu it tátik. 84. Olvastatott az egyes egyházkerületekből felterjesztett vallás­sérelmi ügyekben a közjogi bizottság véleményes javaslata. Mely is elfogadtatván annak alapján, miután ezen sérelmek legnagyobb részben a vegyes házasságokból szüle­tett gyermekeknek, az 1868. 53. t. cz. ellenére, a róm. cath. lelkészek által végzett illetéktelen keresztelésére és főként anyakönyvbe vezetésére vonatkoznak: ezúttal nem látja a konvent szükségességét annak, hogy e tárgyban maga tegyen lépéseket, hanem bevárja hogy a legközelebb julius 1-én 24,727. sz. a. kibocsátott ministeri rendeletnek, mely épen az ily nemű törvényellenes visszaélések megszünte­tését czélozza, minő eredménye fog lenni. Az egyes egyházkerületek tehát utasíttatnak, hogy mint eddig ugy ezután is, a netalán felmerülő sérelmi ese­teket kellő okmányokkal felszerelve, közvetlenül maguk jelentsék föl a vallás- és közoktatási minister urnák, a kon­vent csak is a följelentések eredménytelensége esetében lesz hivatva, hogy az egyetemes egyház nevében föllépjen és a kilátásba helyezett törvényhozási intézkedés kezdeménye­zését sürgesse. A múltban fölmerült eseteket föltüntető okmányok és fölterjesztések pedig, oly hozzáadással tétetnek vissza az egyházkerületekhez, hogy a törvényellenesen anyakönyvbe vezetett református gyermekeknek, a rom. cath. anyakönyvek­ből való kitörlése és az illető ref. egyház anyakönyvébe való bevezetése, a törvény és a most emiitett ministeri kibo­csátott szabályrendelet alapján követeltessék és végre­hajtassék. 85. Az aradi egyház lelkésze a tiszántúli egyházkerület püspöki hivatalához, folyó évi november 10-ről jelenti, hogy fölmerült concrét esetek következtében, átírt az aradi polgármesteri hivatalhoz, hogy hivatali hatalmánál fogva, tiltsa el a szülésznőket a ref. vallású csecse­mők megkeresztelésétől, még ha azok a halál révén állanának is, mert ez hitfelekezetünk álláspontjával és hitelveivel ellenkezik. A polgár­mesteri hivatal a városi tanács elébe vitte az ügyet, az folyó évi okt. 25-én tartott üléséből 15,544. sz. alatt következő tartalmú választ

Next

/
Oldalképek
Tartalom