A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.

1884. március 17-23.

56 69. e». lyon ezen segélyt továbbra is, ezen évben is tartoznak-é az egyházke­rületek megadni és teljesíteni ? Majd egyházi konventi elnök ismertetvén a missiónarius lelkész­nek helyzetét és szigorú körülményeit: Miután a konvent meggyőződött, hogy Láng Károly ezen segély nélkül magát biztosan fen nem tarthatja, s missió­narius lelkészi hivatásának teljes erővel magát nem áldoz­hatja : egész bizalommal ajánlja az egyházkerületek figyel­mébe ezen missiónarius lelkész ügyét s fölkéri az egyházke­rületeket, hogy a mult évben elfogadott 300 frt segélyt ezen évre is az ismeretes arányban adják meg s a rájok eső részt ezen összegből a missió pénztárába szolgáltassák be. 68. Olvastatott Tisza Kálmán belügyminiszternek, mult évi de­czember 28-án 69,172. sz. a. kelt, az 1883. évi szeptemberi konvent 50. sz. alatt fölterjesztett feliratára adott következő válasza: A magyarországi ev. ref. egyház egyetemes konventjének. Folyó évi szeptember hó 16-án 50. szám alatt a magyar királyi igazságügyminiszter úrhoz intézett, ez által hozzám átküldött felter­jesztésére nézve, melyben intézkedést kér az iránt, hogy a hagyatéki ügyekben szükséges anyakönyvi kiadványokat kiszolgáltató lelkipász­torok fáradozásukért dijazásban részesittessenek, van szerencsém az egyetemes konventet tisztelettel értesíteni, miszerint elismerem, hogy a hivatalból tárgyalandó hagyatéki ügyekben szükséges, a kiskorú örökösök születésére vonatkozó bizonyítványok kiszolgáltatása által, a lelkipásztorok azon ügyek ellátása érdekében közreműködnek; mint­hogy azonban az emiitett bizonyítványoknak az anyakönyvvezető egyházi közegek által hivatalból díjmentesen szolgáltatását az 1877. XX. törvényczikk 230. §-sa rendeli, ezen törvény mellett, a lelkipász­toroknak a szóban forgó születési bizonyítványok kiszolgáltatásáért dijazásban részesítése iránt, rendeletileg nem intézkedhetek. Egyébiránt az egyetemes konvent hivatolt felterjesztését nyilván­ságban tartom és a mennyiben az 1877. XX. törvényezikk egyes ré­szeinek módosítása szőnyegre kerül, hajlandó vagyok azon törvény­ezikk 230. §-nak akénti módosítását javaslatba hozni. Tudomásul vétetett. 68. Kiss Áron konventi tag következő indítványt terjeszt elő: Indítványozom, hogy a mennyiben a közalap már életbelépett, mind­azon kéregetéseket, melyeket egyes egyházak meg most is saját térü­lőtökön kívül más gyülekezetekben, megyékben és kerületekben ugyan azon czélok elérhetése végett folytatnak, melyek a közalap segélye­zési czéljául kittizettek, hogy ugyanazon önálló egyháztagok, kik a kö­zalapba folytonosan adakoznak, e gyülekezetek részére külön is ada-

Next

/
Oldalképek
Tartalom