A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.

1884. március 17-23.

40 4«. 43. 44. rendezkedni nem képes, de átalában még eddigi exisfcentiáját sem tart­hatná fenn; tekintve, hogy ezen intézet fenmaradása és virágzása ugy átalá­nos protestáns és nemzetiségi szempontból, valamint a két testvér protestáns felekezet között fenálló és itt egy külső tényben, az egye­sülés tényében is realizált testvériség érdekéből mindenekfelett óhaj­tandó ; tekintve, hogy a magyar kormánynyal kötött szerződés feltételei az intézet felekezeti jellegét a jelenben legalább nem veszélyeztetik : az államsegély kérését és elfogadását jelen esetben magunk ré­széről is indokoltnak tartjuk és a Kolozsvárt tartott konvent jegyző­könyve 44. szám alatt hozott felfüggesztő határozatát jelen esetre alkalmazhatónak azért nem tekintjük, mert azon határozat csak a tel­jesen reformált egyházi fenhatóság alatt álló gymnasiumokra szól, a rimaszombati egyesült protestáns gymnasium sorsa felett pedig ref. egyházunk csak egy részben intézkedhetik, és miután a többi részesek, úgymint az ágostai hitvallású tiszai egyházkerület, Rimaszombat vá­rosa és az osgyáni Korponai család beleegyezésöket megadták, a ref. egyház beleegyezését kérve kérik: nem lenne méltányos a szerződés megkötését a magunk részéről gátolni vagy elhalasztani. Ennélfogva ajánljuk, mondja ki a méltóságos és fötiszteletü kon­vent, miszerint „a maga részéről semmi akadályt nem lát abban, hogy ezen inté­zet és a nagyméltóságú minisztérium között tervben levő szerződés jóváhagyása iránt, a tiszáninneni ref. egyházkerület saját hatásköré­ben határozzon." 2. Fötiszteletü Révész Bálint püspök ur előterjeszti, hogy a máramaros-szigeti református lyccum pártfogósága még 1883-ik évi szeptember hó 8-án kérelmezett a nagyméltóságú vallás- és közokta­tásügyi miniszter urnái államsegélyért. Ennek folytán a miniszter ő nagyméltósága felhívta a fötiszteletü püspök urat, az egyezkedésre, egy­szersmind arra is, hogy az ügyet jelentse be az egyetemes konventnek és kérje ki ennek előleges beleegyezését az ajánlatba hozott tárgyalás megkezdésére vagy felhatalmazását annak befejezéséhez. Miután a ha­tározatra első sorban illetékes tiszántúli egyházkerület közgyűlését csak ápril hóban fogja megtartani, a fötiszteletü püspök ur szükséges­nek tartotta ez ügyet — az ügyiratok kíséretében — már most a fötiszteletü és méltóságos konvent elé terjeszteni, „hogy az ez érdem­ben szükséglendő teendőkre nézve ez is némi tájékoztatásul szolgáljon." Jelen esetben semmi kiilö. ös ok nem mutatkozik, miért a Ko­lozsvárt tartott konvent jegyzőkönyve 44. sz. a. határozata alól kivé­telt kellene tenni. Annyival kevésbé tartjuk a kivételt megengedhető­nek, mert a máramarosi lyceum jogakadémiával is össze van kötve és

Next

/
Oldalképek
Tartalom