A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.

1883. szeptember 12-17.

36 GO. 61. 63. illető lépéseket tenni, hogy a jogosítványt az egyetemes egyház részére megszerezze. Az egyetemes konvent az ügy történelmi fölfejtése alap­ján fölkéri a m. kir. vallásügyi miniszter urat, hogy kegyes­kedjék az egyetemes egyház jogát elösmerni, hogy a váczi siket-néma intézetnél legalább két alapítványi helyet ő ado­mányozhat. 60. A tiszáninneni és tiszántúli egyházkerületek, az utóbbi kon­vent 67. számú határozata értelmében, a lelkészek képesítő vizsgálatai ügyében javaslataikat fölterjesztvén : A másik három egyházkerület is utasittatik ez ügybeli véleményes jelentése fölterjesztésére. 61. A dunamelléki és a tiszáninneni egyházkerületek, az utóbbi konvent 75. sz. határozata értelmében, az egyházi tűzbiztosításra vo­natkozó adatokat fölterjesztvén : Az egyetemes konvent utasítja, a másik három egyház­kerületet is e tárgybeli véleményes előterjesztésök meg­tételére. • 62. Körmendy Sándor képviselő, mint a missió-ügyi bizottság előadója előterjeszti e bizottság nevében, a moldva oláh országi missió számadásairól szóló következő jelentést : A missió-bizottság alólirott tagjai : Kun Bertalan püspök ur elnöklete alatt, a mai napon összeülvén, vizsgálata tárgyává tette : I-ör a moldva-oláhországi missió alap 1880. évi számadásait, melyek Szabó Ádám erdélyi egyházkerületi számvevő ur által számve­vőileg megvizsgáltattak s helyesnek találtattak; s általunk is helyesel­tetnek s mely számadás eredménye a következő : Bevétetett 1651 frt 36 kr. Kiadatott : 1650 frt 97 kr. Pénztármaradék 39 kr. Bevárandó 1378 frt 64 kr, vagyis a pénztármaradékkal 1379 frt 03 kr. Maradt kiadandó 50 frt s igy a cselekvő állás 1880. év végén 1329 frt 03 kr. Megjegyzendőnek tartjuk, hogy a számadás okmányai mellé, egyhi­vatolt takarék-pénztári tőke igazolásául, a pénztári könyv mint érték­okmány sem csatolva, sem a bizottságnak bemutatva nem volt; és hogy a számadáshoz sem leltár, sem költségvetés csatolva nincs s hogy a működé­sűnk kezdetétől, jövőre, teljesen világos és szabatos betekintés s átnézés legyen szerezhető azok csatolandók lesznek. Megvizsgáltatott: II-or Ugyancsak a moldva-oláhországi missió-aiap 1881-dik évi Szabó A. egyházkerületi számvevő ur által már felülvizsgált s helyeselt számadása, a következő eredménynyel; Bevétel: 1767 frt 16 kr. Kiadás 1620 frt 51 kr, pénztári maradék : 46 frt 65 kr; beveendő 1215 frt, illetve pénztármaradékkal 1261 frt 65 kr; kiadandó levén 50 frt, a cse-

Next

/
Oldalképek
Tartalom