A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.

1883. szeptember 12-17.

buzgó érzelmekkel viszonozza : maradj velünk oly igen sziik ségünk van az utmutatóra, ki bölcsességével és gazdag ta­pasztalataival előttünk világoljon! hogy haladhassunk még sokáig e vezérfény után. 2 , A megnyitó-beszédben nagy érdemű világi elnökünk kegyelete­sen megemlékezvén a tiszántúli ref. egyházkerület elhunyt főgondnokának gr. D e ge n f e 1 d Imrének, az egyetemes konvent legközelebbi januári ülésének befejezése után, alig egy hónapra bekövetkezett haláláról : az egyetemes konvent szomorú szívvel jegyzi fel gr. Degenfeld Imre tiszántúli egyházkerületi fögondnok nagy érdemeit, melyeket mintegy 40 év óta egyháza irányában hiven teljesített közreműködése és szolgálatával szerzett és tanúsított; s emlékét jegyzőkönyvében megörökíti. 3. Az egyetemes konventen megjelent tagok : az elől kitett sorrendben igazoltattak. 4. Egyházi elnök Török Pál előterjeszti és felolvastatja a tárgy­sorozatot, melyek e konvent intézkedéseit fogják igénybe venni. Tudomásul vétetik. 5. Olvastatott a vallás- és közoktatási magyar kir. miniszternek folyó évi augusztus 6-án 26,147. sz. a. kelt id. br. Vay Miklós úrhoz, mint a helv. hitv. országos egyházi konvent elnökéhez az országos kö­zépiskolai törvény tárgyában intézett következő leirata : Nagyméltóságú báró és elnök ur! A közép-iskolákról és azok ta­nárainak képesítéséről szóló 1883. évi XXX. t. cz. befejező 74 §-sa engem bizott meg a törvény végrehajtásával, de kimondotta egyszers­mind, hogy annak rendelkezései, az akkor folyó (188 -/ 3.) tanévre nem alkalmazandók. A törvényhozás odanézett ez utóbbi kijelentéssel, hogy a tanév akkoriban már inkább előre haladt, mintsem uj {[intézményeket rögtö­nösen behozni czélszerünek látszhatott volna s különösen az érettségi vizsgálatokra nézve már meglévén téve mind az állami, mind a feleke­zeti iskolákban az előkészületek, ez utóbbiakra nézve a törvény 22— 2 4 §-ainak rendelkezései a tett előintézkedések megzavarása^nélkül ki­vihetők nem lettek volna. Az 188 3/ 4- tanévnek bevégeztével, illetőleg az 188 J/ 4. tanév meg­nyíltával, vagyis folyó évi szeptember hó 1-ső napjával azonban beáll a törvény életbeléptetésének időpontja s meg kell kezdődnie a törvény végrehajtásának. E végrehajtás azonban különösen a felekezeti iskolákra nézve, né­mely elöintézkedéseket kiván, melyekre nézve nagyméltóságodat, mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom