A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 71 — nek a családlátogatás munkájában. Egyes jelentések szerint voltak lelki* pásztorok, akik a gyülekezetükben élő családok mindegyikét meglátó* gatták. 4. Bizonyosfokú iratterjesztés minden gyülekezetben volt. A gyüle* kezet*vezetők a legnagyobb buzgóságot a Segítsetek naptár terjesztésében fejtették ki, melyből a nagyobb gyülekezetekben 100 példány is elkelt. A legtöbb presbitérium járat}a a Magyar Presbitert megfelelő példányszám* ban. 27 gyülekezet tagjai tartoznak a Református Jövő olvasótáborába-' Ira +ok segítségével folytatott evangelizációs munka 6 gyülekezetben folyt a Református Hiradó példányainak ingyenes terjesztésével., 2 helyen pedig a Jer velünk, a traktátus sorozat füzeteinek és a Népbarát kiadványainak széfosztásával. Legkiemelkedőbb az iratterjesztési munka Veszprémben, ahol a gyülekezeti iratterjesztés évi forgalma 675 P volt. 21 gyülekezet irányzott elő költségvetésében bizonyos összeget iratterjesztésre. 4 helyen az iratterjesztésre kiadott összeg túlhaladta az előirányzottat. Vannak he* lyek, ahol nagyobb számú Biblia és énekeskönyv is kelt el. 5. Rendszeres szegénygondozás 4 helyen volt- Veszprémben a fel* kutatás és segély*kézhezjuttatás nehéz munkáját a diakonisszatestvér vé* gezte. Itt a segélyezésben intenziven résztvett a leányegylet, a nőegylet és maga az egyházközség egyeteme is. Alkalmi segélyezés 16 helven volt. Az említett 20 helyen segélyezésre összesen 3941.91 P*t fordítottak. Vannak olyan gyülekezetek, melyekben nincs szükség szegénygondo* zásra, mert tagjai mind jómódúak. Árvaház egyházmegyénk 'területén nincs. Felsőörsről 3 árvalányt a neszmélyi »Sion« árvaház nevel­6. 7 helyen működött gyülekezeti énekkar. E 7 énekkar egyike polgári énekkar név alatt működik. Nőegylet vagy szövetség 6 helyen működött. Ezek bibliaköri munkán kívül főleg karitativ tevékenységet fejtettek ki. Fehérvárcsurgón az Országos Református Szeretetszövetség támoga* tására működött a Szeretetszövetség fiókja. A jelentés erről a követke* zőket tartalmazza: »A 243 tagban nemcsak felnőttek, hanem gyermekek is vannak. Ezzel nagyban hozzájárul ez a szövetség a gyülekezet tagjainak áldozatkészségre neveléséhez. Ez a szövetség egyik áldása- A másik ped g az, ho Ty filléreinkkel hozzájárulhatunk az országos nyomorúság és szükség enyhítéséhez. Sokan kinyilatkoztatják, hogy erre szívesen adnak«­7. Egyes gyülekezetekben szomorúan kevés az úrvacsorával élő. Van olyan 3Ö0*on felüli lélekszámú gyülekezetünk, ahol egy*egy alkalommal mindössze 26*an élnek úrvacsorával. 11 helyen vannak szektás csoportok. 5 helyen adventisták. Ezek legnagyobb számban 26*an Nemesvámoson vannak. 2 helyen pár szombatista van. 3 helyen nazarénusok. Legnagyobb nazarénus közösség, mely azonban kihalóban van, Monoszlón van, tag* jainak száma 16. Inotán 16 pünkösdista van. Hajmáskéren 2 egyén az Üi Sálem mozgalomhoz tartozik. Várpalotán többféle szekta lappang. Vesz* prémben is folyik szektás izgatás. 8. Előzetesen elkészített munkaterv szerint 18 helyen haladtak. Kiala* kult heti munkarendről 18 jelentés számol be. A leggazdagabb természete* sen a veszprémi munkarend, melyben naponta több missziói mozzanat is szerepel. A presbitérium 22 helyen támogatta a missziói munkát. Legtöbb helyen rendelkezésre bocsátja missziói célokra az iskolatermet s annak fűtéséről, világításáról és takarításáról gondoskodik. Egyes helyeken buz*

Next

/
Oldalképek
Tartalom