A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 17 ­volt Füzfőtelepen az újonnan szervezett Balatonalmádi*Füz£őgyártelep lelki* pásztorának, Bolla Ferenc testvérünknek 1942. április 26*án történt be* ikt'atása alkalmával. A helyiség átengedéséért, az ünnepélyes közebéd meg* rendezéséért, ennek során tanúsított rendkívül előzékeny és áldozatkész szíves vendéglátásért illesse hálás köszönetünk a gyár vezetőségét, közelebb* ről Szabó Kornél és vitéz Helle János igazgató urakat. Lélekemelő ünne* pély volt Litéren az új úrasztala fölszentelése alkalmával, ahol a funkciókat megbízásomból Kovács Vince testvérünk volt szíves végezni. Nemesvámoson 1941. nyarán napközi otthon volt hat hétig református iskolánkban, melynek vezetésére róm. kat- óvónőt helyeztek, akinek la* kása is a református tanítónő lakásban volt. A negyedfélév óta húzódó veszprémi vallássérelmi ügyben a vallás* és közoktatásügyi miniszter úr 75.172/1940. V. 4. szám alatt a székesfehérvári tankerületi kir. főigazgató úrhoz intézett rendeletében kimondotta, hogy Károlyi Olga veszprémi Ranolder*intézeti polgári iskolai tanuló az érvényben levő törvényes ren* delkezések szerint református vallású és a törvény szerinti vallásának meg* felelő ref. hitoktatásban részesítendő. Fölmerül a kérdés, mi lesz a nevezett növendék vallástani osztályzatával azokra az évekre, amikor ref. vallás* tant tanulni nem engedték? No de napirenden van már a veszprémi újabb vallássérelmi eset is: Szabó Ilonka növendék — az egyházlátogási jegyző* könyv jelentése szerint — az Angolkisasszonyok intézetében ref. létére róm. kat. vallást tanul. Vörösberényi lelkipásztor testvérünk is jelentett egy ottani elkeresztelési esetet. E két utóbbi esetről még a szükséges okW mányokat nem kaptam meg, ehelyütt is kérem azok beküldését, hogy nem várva közgyűléseket, a jelentést szolgálati úton megtehessem. Isten csodája, hogy mégis a hátrányunkra kötött 27 reverzális elle* nében 51 köttetett előnyünkre, a tőlünk kitért 12 lélekkel szemben pedig 28 a hozzánk áttért lelkek száma. Az önkéntes adakozások 1941. évi 25.909 P 43 f 'összege haladást mutat az 1940. évi 24.441 P 37 f összegével szemben. Nevezetesebb ada* kozások (a fillérek elhagyásával): Balatonalmádiban Mänglitz Gyula és felesége az építendő templomhoz faragott követ adott 750 P ériékben, Horváth Gyuláné templomra 100 P, Balatonarácson Brázay Zoltán ado* mánya 50 P, Balatonfüreden nőegylet adománya 543 P, Balatonudvariban nádaratási önkéntes közmunka 162 P értékben, Hajmáskér adakozásából szeretetházat épített 2000 P értékben, ebbe Kremó "Alajos rt. igazgíató 100 P*t adott, Inotán özv. Falusi Józsefné templomra 50 P, Iszkaszent* györgyön Szabó István 100 P, Szekeres Ferenc 55 P, Sz. Somogyi István 54 P, K. Somogyi Ferenc 48 P, Kádártán zs. Vajda Lajos 100 P, Király* szentistvánon dr. Szász Ferenc 50 P, Litéren Patkó Károly márvány úr* asztalát készíttetett 317 P értékben, Nemesvámoson Györffy Lajos orgona* alapra 100 P, Papkeszin Kovács Vince és felesége a régi temető fáit egy* háznak adományozták 820 P értékben, ugyanők Isten dicsőségére 40 P, Szentgálon nemesi közbirtokosság 1200 P, Tihanyban özv. Tóth Jánosné templomra 100 P, Várpalotán Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 100 P, nőegylet a szegényeknek 50 P, Veszprémben Balázs Ferenc 100 P, dr. Bognár János 250 P, Dávid Endre 100 P, vitéz Érdy Kálmán 100 P, özv. Miklós Lajosné 50 P, Nőegyesület 200 P, Puskás Apollónia és 1st* ván 350 P, dr. Szász Ferenc 100 P, özv- Velty Miklósné 250 P, Népfő* iskolárá dr. Dely László 150 P, Imreh Sándor 150 P, dr. Incze Gábor 100 P, OKH igazgatósága 500 P, ifj. Szász Ferenc 100 P, Szász^ Lajosné 216 P, pasaréti ref. egyház ifjúsága 150 P, Steiler Lajos 100 P, Szeleczky 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom