A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus

— 5 — és a vegyes házasságok" címen (Protestáns Szemle 1932. évf.) megjelent és közkézen forgó tanulmánya egyrészt a biró szigorú tárgyilagosságával, másrészt a tudós mindenre kiterjedő alaposságával világítják meg ennek a kérdésnek történeti hátterét, azt a szívós kitartással vívott nemes küzdelmet, melyet a múlt század első felének emelkedett gondolkodását és szellemét megértő katholikus világi nagyjaink: gróf Széchenyi István, Deák Ferenc, gróf Apponyi Albert, — hogy csak a legnagyobbakat említsem, — e kérdésnek a protestáns magyar társadalom megnyugtatására alkalmas törvényhozási megoldásáért évtizedeken át mindaddig folytattak, raignem a kérdés a törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve az 1848. évi XX. t. c. 2. §-a által : tehát törvénnyel megállapított tökéletes egyenlőség és viszonosság elvének szellemében és annak az életbe átviteleként az 1868. évi LIII. t. c. 12. §-ában a kielégítő és megnyugtató megoldás nyugvópontjáig eljutott. De ugyanilyen tárgyilagossággal és történeti hűséggel világit rá a szegedi javaslat és az azzal kapcsolatban idézett két tanúlmány azokra a törekvésekre is, melyek ezen törvényhozási rendelkezéssel szembe helyezkedve, végeredményében a törvényhozás által szem előtt tartott felekezetközi békét s ezen az uton a nemzeti élet rendjét és belső békéjét veszélyeztették s a magyar állam felelős tényezőit arra kényszerítették, hogy az egész házasságjogi kérdést állami törvénnyel, az úgynevezett egyházpolitikai törvénnyekkel szabályozzák. A magyar protestántizmus ezen utóbbi törvények megalkotása folyamán a vegyesházasságból származó gyermekek vallási hovátartozandósága kérdésében — mint a múltban is annyiszor tette — egy nagy áldozatot hozott akkor, amikor ennek a kérdésnek az 1868. évi LIII. t. c. 12. §-ban foglalt és közmegnyugvást keltett szabályozásával szemben az 1894. évi XXXII. t. c.-nek fogyatékos és szankció nélkül való újabb szabályozásához hozzájárulását adta, de áldozatával nem ért célt, az hiábavalónak bizonyult és ennek a törvénynek szankciónélküli volta még fokozottabb mértékben engedett teret az evangéliumi szeretet parancsaival kiegyenlíthetetlen ellentétben álló annak az akciónak, mely ma már a felekezetközi béke feldúlásáig és a ki sem számítható eredményű kultúrharc határmesgyéjére juttatta el a magyar keresztyén egyházakat. A szegedi javaslat helyes megítélése szerint ütött a 12-ik óra, hogy ez a kérdés a lelkeket megnyugtató és azok békességét és nyugalmát szolgáló módon egy kellő szankciókkal ellátott törvényben az igazságnak megfelelő végleges megoldáshoz jusson s ettől a lelkeket izgató kérdéstől az összes magyar keresztyén egyházak megszabaduljanak és minden erejüket és tudásukat tulajdonképpeni hivatásuk betöltésére, Krisztus egyházának a lelkekben való építésére fordíthassák. Legszentebb meggyőződésünk, hogy ebben a kérdésben az az igazság, amit a szegedi javaslat első pontja magában foglal s nekünk ez az igazság az egyetlen, de igen erős fegyverünk, s mert ez a javaslat a tények logikájának megfelelően tiszta látással és objektiv ítélettel jelöli meg azt az utat, mely a nemzet testén is hovatovább elüszkösödő sebnek egyetlen orvosszeréhez vezet, azért tiszteletteljes megítélésem szerint egyházmegyei közgyűlésünknek ebben a kérdésben a szegedi kezdeményezés mellett egész erkölcsi súlyával oda kell