A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus

haza. Minden tervezgetése az volt, hogy Mezőföld lankái és szelid dombjai adják meg lelkészi munkájának kereteit. így került kétyi principálisa: Molnár Dénes ajánlása folytán Szentkirályszabadjára, Mezőföld szomszédságába és itt működött 1930. év dec. 31-én történt nyugalomba vonulásáig, majd ugyancsak itt élt 1934. október 1-én bekövetkezett haláláig. A most már végleges helynek tekintett Szentkirályszabadján kezdődött meg az egyházi élet terén felfelé ivelő pályája. Magasabb egyházi tisztségre való rátermettségét mindjárt észrevette a veszprémi egyházmegye. Rövid négy évi gyülekezeti munka után 1903-ban már egyházmegyei aljegyzővé választották. E tisztségét annyira közmegelégedésre látta el, hogy 1913-ban ujabb tiz évre ismét megválasztották. Ezt megelőzőleg 1911-ben már egyházkerületi képviselői megbízatást is nyert. Ettől fogva állandó tagja lett az egyházkerületi közgyűlésnek, ahol megnyerő és kedélyes modoráért mindenki szerette és tisztelte. Erre az időre esik az a súlyos veszteség, melyet egész életében nem tudott kiheverni. Rajongással szeretett egyetlen fia: Laci 1910. szeptember 19-én bekövetkezett korai halálával elköltözött szülei ölelő karjai közül. Ezt a gyászt nem csupán szivében viselte halála napjáig, hanem külsőleg is — kalapjáról sohasem került le a gyászszallag. Amikor már évtizedek teltek el és amikor fiának kortársai már világháborút járt katonák, edzett férfiak, majd férjek és családapák lettek, még mindig ugy beszélt Lacikájáról, mint aki rózsásarcu gyermek szelid tekintetű ifjú, hiszen hetedik gimnázista korában ragadta el a halál. Ez a pótolhatatlan veszteség nem csökkentette munkakedvét. Mutatja az a körülmény, hogy 1917-ben egyházkerületi képviselővé ismét megválasztották. Ugyanekkor a pápai főiskola igazgatótanácsának is tagja lett. Értékelték benne azt a gondoskodó érdeklődést, melyet a főiskola ügyei iránt mindig tanúsított. 1921-ben pedig egyházmegyei főjegyző és tanácsbiró, valamint egyházkerületi tanácsbiróvá is elválasztatott. Értékes egyénisége a közhatalmon levők és a polgártársak figyelmét sem kerülte el. Szentkirályszabadjai lelkészi állása elfoglalása után mindjárt 1902-ben Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsági tagjává választották meg. A köz és egyházi élet terén szerzett érdemei elismeréséül m. kir. kormánytanácsossá nevezte ki Magyarország kormányzója. A különböző tisztségek lelkes és komoly felelősségtudással való betöltése nem gátolták gyülekezetének szellemi és anyagi fejlesztésében sem. Nem csupán mint lelkipásztor volt őrállója nyájának, hanem lelkészi állásával együtt a másodtanitó munkakörét is magára vállalta. Tanított az 1913/14-ik tanév végéig. Ezután még egy évig helyettesként működött, tekintettel a kántortanító hadbavonulására. Mint a már előbb emiitett megemlékezés mondja: „Romok közé jött. Mikor 31 év és három hónap elteltével nyugalomba vonult, szépen rendbe hozott templomot, uj orgonát, uj harangokat, szép ékes, épületeket hagyott hátra. Nagy gondot fordított az istentiszteleti teendők végzésére is. Mindig gondosan készült. Igehirdetői feladatát szent komolysággal fogta fel. És nem vonogatta magát, hogy hirdesse híveinek az Ur teljes akaratát." Lelkészi szolgálatának utolsó és nyugalomban létének évei betegségével való kemény küzdelemben teltek el. Szívbaja mind hatalmasabban erőt vett rajta. Bár állandóan orvosi kezelés alatt volt és a