A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

császár rászabadította a koldus országra az ellenreformáció lelkiismeretbe gázoló csatlósaival kiegészített császári zsoldosok martalóc hadát és elkövetkezett a pogány elnyomatás után egy annál sokkal pogányabb dúlás lelkiismeretben, szabadságban, vérben, vagyonban s mindenben, ami e nemzetnek drága volt. A török uralom megszűnése után több mint két évtizeden át az embertelenségnek tengere áradt rá a magyarság életére szinte tudatosan üzve-hajszolva az agyonsanyargatott népet az ellenállásra, a felkelésre. II. Rákóczi Ferencről volt elvégezve, hogy ennek a felkelésnek a vezére legyen, hogy oda álljon üldözött fajtája élére és annak testéről-lelkéről a rákovácsolt rabláncot letörje. A leggazdagabb magyar főúr, királyi vagyonnak, többszáz várnak, a jobbágyok százezreinek ura, kitérhetett volna a benne reménykedő koldus magyarok várakozása elől, de nem tette, vállalta ezt a sorsot és mikor életének nagy megrendülései közepette felfedezi magában magyar voltának exisztenciális gyökérszálait, lehajolt elnyomott magyar fajtájához és oda köti sorsát koldus véreiéhez s életét teszi fel a magyarság ügyének szolgálatára és szolgálja haláláig tartó hűséggel akkor is, mikor minden elveszett, mikor a „nagymajtényi sikon letörött a zászló", amikor a felkínált kegyelem helyett rálép a szenvedések útjára, eldobva magától fejedelmi vagyonát, élete minden emlékét, minden verőfényét, önként vállalva a rodostói sorsot is, mert igy parancsolta a hűség. Az átértékelő történetírás bonckése alá veheti ennek a kornak eseményeit, az események hátterét, mozgató rugóit, az azokban sorsdöntő szerepet játszott egyének cselekvésének indítékait, a kezükre adott hatalom birtoklásában tanúsított módszereit, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem eszményien tiszta önzetlenségéhez, áldozatos magyar hűségéhez s az önként vállalt szenvedésekben való lelki nagyságához azonban ez az átértékelés sem nyúlhat hozzá a történelmi igazság megsebzése s a magyar lélek bántása nélkül, mert ez a magyar lélek, ennek a magyar népnek kicsinye-nagyja századok után s eljövendő századok multán is ösztönösen érzi és minden átértékelő analízis dacára is tudja, hogy II. Rákóczi Ferenc érte az áldozatoknak olyan sorozatát hozta, melyhez foghatót alig ismer a népek történelme. Ezzel az ösztönös érzéssel és az isteni gondviselés iránti mélységes hálával emlékezünk mi is halálának kétszázados évfordulója alkalmával magyar fajtánknak erre a remekbe formált nemes alakjára s a nemzeti emlékezés babérkoszorúja mellett egy szerény helyet kérünk a református magyarság hálavirágaiból kötött bokréta számára is emlékezésül arra az őt gyűlölködő kora fölé magasra emelő történelmi lényre, hogy ez a buzgó hivő lélek, ez a Krisztus szerint való türelemmel és szeretettel felvértezett katolikus magyar a legádázabb vallási gyűlölködés századában érettünk is villogtatta fejedelmi kardját s uralmának határai között megteremtette a felekezetek békességét s az addig hitükért sokat szenvedett, de e szenvedések kálváriás utján is hitvalló református őseink számára is biztosította vallásuk szabad gyakorlását s ezzel visszaadta lelkűknek a sötét gondolkozású gyűlölség által elrablott nyugalmát és békességét. Ma rabmagyarföld, melyben pihen belőle az, mi földi, de lelkét