A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. július

— 35 — hogy a 120 P hiány fedezetét az egyház előteremteni nem tudja, a költségvetést az egyházmegyei gyűlés elé terjeszteni kívánja. Közgyűlésünk annak hangsúlyozásával, hogy az E. T. I. 93. §, g. pontja és VII. 22. §. értelmében az egyházközségi költségvetés jóváhagyása és megerősítése az esperes hatás­köre, utasítja az öcsi lelkipásztort és presbitériumot, hogy a 120 P költségvetési hiány fedezetéről gondoskodjék, amit egész könnyen meg is tehet, ha a költségvetésbe fel nem vett 346 98 P hátralékkövetelésnek csak egy részét is a fede­zetbe iktatja. 40. Tárgyaltatott Balatonudvari egyházközség 1933. évi költség­vetésének és egyházi adókivetésének ügye, mely szerint a balaton­udvari-i lelkipásztor az 1933. évi költségvetéshez nem az esperesi utasí­tás szerinti nyomtatvány mintáját használta s nem készített külön egyházi célú és külön iskolai célú költségvetést, nem vette fel az isko­lai beiratási dijakat, ennek folytán a Prot. Tanítói Internátusok alapja és iskolai könyvtár részére elszámolandó összegeket; az 1933. évi egy­házi adókivetés közszemlére kitételét igazoló záradékot nem dátumozta s midőn ezek miatt a hibák miatt a költségvetés és adókivetés 1933. jul. 23.-án esperesi megerősítés nélkül visszaküldetett, a lelkipásztor sem költségvetést, sem adókivetést nem küldött be, majd az 1934. évi május 3.-án tartott egyházlátogatásnak is sürgetésére a költségvetést és adókivetést kijavitatlanul adta át az esperesi hivatalhoz leendő beterjesztése végett. Mivel a konventi 219/1932, valamint az egyházkerületi 181/1932. sz. határozat értelmében az 1932. évtől kezdve az iskolai költségvetések az egyházi költségvetésektől elkülönítve készítendők s az iskolai beiratási dijaknak a Prot. Tan. Internátusok alapja és iskolai könyvtár céljaira elszámolása állami rendelkezésen és konventi szabályzaton alapul, az igazoló záradék helyének és keltének kiírása pedig nélkülöz­hetetlen elemi követelmény, közgyűlésünk felhívja a balaton­udvarii lelkipásztort, hogy a költségvetést akár irott, akár nyomtatott iven az ide vonatkozó esperesi utasítás szerinti minta felhasználásával készítse el, elkülönítve egymástól az egyházi és iskolai célú költségvetést s ugy a költségvetésre, mint az adókivetésre vonatkozó hibákat az esperesi utasítás szerint helyesbbitse. Az igy elkészített költségvetés és adókivetés jelen határozat kézbesítésétől számítva 15 nap alatt az esperesi hivatalba beküldendő, a lelkipásztor ellen pedig állandó mulasz­tásai és hanyagsága miatt a fegyelmi eljárás megindítandó. 41. A Vászolyi leányegyház az 1933. évre költségvetést esperesi megerősítésre nem küldött be. Közgyűlés felhívja a nemes- és nagypécselyi anyaegyház lelkipásztorát — fegyelmi eljárás terhe mellett —, a költség­vetés 30 nap leendő beterjesztésére. 42\a) A balatonkövesdi időközi (1931. év jan. 1—11.) lelkészi java­dalom elszámolása. Egyházmegyei közgyűlés az elszámolást, mivel az nem nem világos, nincs részletezve, hogy mennyi bornak, rozsnak, fának, ellenértékei a feltüntetett összegek, továbbá mivel nem jelzi, hogy nincsenek-e más természetbeni és készpénz­3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom