A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július, 1927. augusztus
— 32 — 11. Pápay Zoltán inotai tanító az új állami tantervről s ennek keretében a fogalmazás tanításáról tartja meg értekezését. A közgyűlés Pápay Zoltánnak tartalmas és szép értekezéséért elismerését és köszönetét nyilvánítja. 12. Kiss Árpád szentantalfai tanító ugyancsak a fogalmazás tanításáról tartott beható és tanulságos felolvasást, mit hosszabb eszmecsere követett. A közgyűlés Kiss Árpádnak tartalmas és szép értekezéséért elismerését és köszönetét nyilvánítja. 13. Váczy Sándor szentkirályszabadjai tanító ismerteti az Orte elnökségének felhívását, mely a ref. tanítók üdülőtelepének létesítését célozza a „Melius"-szal kötött szerződés alapján s ezzel kapcsolatban előterjeszti javaslatát, melynek lényege az, hogy az üdülőtelep felállításának sikere, illetve az anyagi eszközök megszerzése csakis részvényjegyzés alapján történhetik. A közgyűlés Váczy Sándor szentkirályszabadjai tanító indítványát további megfontolás végett az Orte elnökségének küldi meg. 14. Dobó Sándor lendületes szavakban fejtegeti a ref. tanítói üdülőtelepek létesítésének fontosságát. Ismerteti a „Melius"-szal kötött egyezséget, mely szerint minden vásárlásnál 13°/o illeti meg az Orte-t és végül kéri az egyházmegye tanítóságát, hogy az Orte t e nehéz akciójában támogassa. Az egyházmegyei tanítóegyesület Dobó Sándornak meggyőző beszéde után egyhangúlag kimondja, hogy az Orte által megindított mozgalomhoz készséggel csatlakozik és elkötelezi tagjait, hogy a növendékek tankönyv- és irószerszükségletét már az 1926/27. iskolai évtől