A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1924. július

I - 23 ­vezettetnek be a pénztári (gondnoki, készpénzszámadási) napló vonatkozó sorszámainak kitüntetéseivel. A pénztári zárlat után az egyház vagyonmérlegét, természetbeliek, valamint a tőkék számadását és elhelyezését is ki kell mutatni. 9. §. A befizetett egyháziadó a gondnoki adószedési naplóba névszerint, a pénztári naplóba és zárszámadásba pedig az adófőkönyvi zárlat szerint vezetendő be. 10. §. A presbyterium a gondnoki számadás megvizsgálása végett gyűlést tart, melyen a pénztári naplónak bevételi és kiadási tételeit a vonatkozó hitelesítő okmányokkal összehasonlítja, a befolyt és hátralékban maradt egyháziadót megállapítja és amennyiben valamely bevételi vagy kiadási cimnél a költség­vetésben előirányzott összegnél lényeges eltérés mutatkoznék, annak okát felderíti, a gondnoki és magtári számadást, ha el­fogadhatónak és helyesnek találja, jóváhagyási záradékkal el­látja, ellenkező esetben pedig gondnokot a hiányok pótlására utasítja. A fölmentvényt megadó záradékot aláírják a jelenlevő presbyterek, a lelkész és a presbyterium jegyzője. 11. §. A presbyterium vagy ennek bizottsága által megvizsgált és jóváhagyott számadás eredménye fudomásvétel végett az egyház községi közgyűlésnek is bejelentendő ; annak megtör­ténte után haladéktalanul, de legkésőbb március végéig, hite­lesítő okmányokkal együtt az espereshez beterjesztendő. A számadások elmaradhatatlan kellékei, illetve mellékletei: a) pénztári napló, minden tételében nyugtákkal, illetőleg ellennyugtákkal igazolva, b) számadási zárlat az egyházmegyei hivatalos nyomtat­ványon, vagy az ennek mintájára készített iven, c) takaréki és egyéb tőkék számadása, akár a pénztári (gondnoki) naplóban külön, akár más iven, d) ahol takarékmagtár van, ennek számadása az e célra szolgáló egyházmegyei nyomtatványon, vagy ennek mintájára készített iven, e) a számadási ivet megelőző év számvevői, illetve e. m. i. jóváhagyással ellátott számadási zárlata, ugy a gondnoki, mint a magtári számadásokhoz — az ellenőrző összehasonlí­tás végett, f) a számadási év költségvetése, g) az adófőkönyv zárlatának kivonata. A hiányosan felszerelt vagy szabálytalan számadásokat, esperes az illető egyház lelkészi hivatalához záros határidőn belül eszközlendő pótlás végett visszaküldi. A számadás el­készítésénél a lelkészt, vagy gondnokot terhelő hanyagság fe­gyelmi eljárást von maga után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom