A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918-1925
— 8 Lelkészválasztás az év folyamán az öcsi egyházban történt. Mégpedig kétszer. Első esetben megválasztatott t. Várady Zoltán daruvári missziói h.-lelkész. A választást meg is erősítettem, ellene panasz nem adatván be. Az illető azonban a hely megtekintése után arra az elhatározásra jött, hogy az állást nem fogadja el, inkább megfizeti a választási költségeket. De ezt is sokalván, nem fogadta el, így az ügy felterjesztetett a püspöki hiv|atalhoz, honnét az a biztató válasz érkezett, hogy amint lemondott lelkésznek rendes parochiája és módja lesz a költség megtérítéséhez, vele a követelt és méltányos választási költségeket az egyház részére püspök úr meg fogja téríttetni. A második választás a régi pályázók közül történt március hó 26-án. ElválasztatoJt Bábás József mihályházai h.-lelkész úr. Választása megerősíttetvén, állását ünnepélyes beiktatással el is foglalta április 28-án. A beiktatást helyettem eszközölte t. Szilassy Sándor magyarbarnagi lelkész űr, kinek két izbeni választási fáradságaiért és a törvény értelmében végzett kötelességteljesítéséért ezúttal is szives köszönetemet nyilvánítom. Tanítóváltozások történtek Csórón lemondás, Balatonhenyében halálozás folytán. Csórra elválasztatott 1917 szept. 30-án t. Szűcs Jenő szentgáli kántortanító, kinek választása megerősíttetvén, állását okt. 22-én el is foglalta. A balatonhenyei választás most történt 1918 július hó 6-án. Három pályázó közül elválasztatott Sándor Lajos bátorkeszi kántortanító. Panasz nem adatvá.i be, az ő választását is megerősítettem. Kérem mindkettőre nézve az egyházmegyei gyűlés végleges megerősítését. Az év folyamán ideiglenes tanítókul alkalmaztattak: Balatonarácson Tamás Elza, Balatonhenyében Király Pál, Hajmáskéren Baráth Dániel, kinek gyors távozása után lelkész vezette a tanítást, Lovason Aracs János, Szentgálon Szalai Teréz, aki betegség miatt eltávozván, helyette szintén a lelkész tanított, Szeilantalfán Rádóczy Kálmán végzett papnövendék, Balatonkövesden Szűcs Erzsébet, Vilonyán Kiss Teréz, majd Horváth Anikó, lakinek távozása után a gondozó lelkész, t. Szombathy István végezte a tanítást is, Szepezden tanítóul és előkönyörgőül Bartos Lajos. ! | íj! Lelkészeink közül katonai szolgálatot teljesítettek: t. Horváth Lajos vilonyai lelkész úr már a 4. esztendeje. Szolgálatot